Letartóztatott a bíróság egy drogdílert és egy rendőrnőt, mert a gyanú szerint összejátszottak annak érdekében, hogy a kábítószerkereskedő zavartalanul értékesíthessen dizájner drogokat – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán.

Dizájner drogok

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azzal gyanúsítja a 44 éves dílert, hogy – meg nem határozható ideje, de legalább 2022 augusztusa óta – dízájner drogokkal kereskedett egy Pest megyei város környékén. „A férfi megkérte a járőrként dolgozó 20 éves ismerősét, hogy az általa elkövetett bűncselekmények miatt szükséges rendőri intézkedéseket mellőzze, továbbá a szolgálati helyén hivatali tudomására jutott bűnügyi adatokat és információkat ossza meg vele” – írták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Egy rendőrnő segítette

A közlemény szerint a rendőrnő a kérésnek eleget tett, és azért, hogy a férfi zavartalanul folytathassa a dizájner drogok értékesítését, tájékoztatta őt a tervezett rendőri intézkedésekről, a különféle drogokkal kapcsolatos feljelentésekről, és közölte azt is, hogy ő mikor lesz szolgálatban, amely megkönnyíti a bűncselekmény végrehajtását.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Mindenről tájékoztatta

A férfi érdeklődésére a rendőrnő arról is adatot szolgáltatott, hogy a veszélyes vezetési stílusát kifogásoló és ezért vele szemben intézkedést szorgalmazó lakossági bejelentések érkeztek a rendőrkapitányságra.

Nem volt intézkedés

Ezen felül a rendőrnő egy szeptember eleji szolgálata során dizájner drogot talált egy ellenőrzés alá vont személynél, azonban vele szemben nem kezdeményezett intézkedést, így segítséget nyújtott ahhoz, hogy a büntetőjogi felelősségre vonást elkerülje.

Több bűncselekménny

Az ügy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult, a bűnügyi akcióban a rendőrség több szervezeti egysége, míg az elfogásban a Terrorelhárítási Központ is közreműködött. Az ügyészség halmazatban álló hivatali, igazságszolgáltatás elleni és egészséget veszélyeztető bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte az elkövetőkkel.

Letartóztatás

A főügyészség közlése szerint a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa az ügyészség indítványára hétfőn mindkét gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte.

A rendőrnő mindent tagad

A döntés ellen a rendőrnő – aki egyébként tagadta a bűncselekmények elkövetését – és védője fellebbezést jelentett be. A díler az ügyészségen érdemi védekezést terjesztett elő, míg a bíróságon nem tett vallomást, de tudomásul vette a kényszerintézkedésről szóló végzést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

Az aggódó férj riasztotta a rendőröket: a Duna parton találták rá a zavarodottan bolyongó 41 éves nőre

Kiemelt kép: Illusztráció