Rosszul lett vásárlás után egy 75 éves férfi, a boltból kilépve összeesett. Ekkor már nem lélegzett a gyáli kisbolt dolgozói élesztették újra. Egy hónapja Budaörsön történt hasonló életmentés.

Szédült, segítettek neki

Vásárlás közben kezdett szédülni az a 75 év körüli férfi, akinek egy gyáli közért dolgozói siettek a segítségére. Leültették és pár perc után jobban érezte magát, megköszönte a segítséget, majd hazaindult. Azonban éppen csak kilépett a boltból, összeesett az utcán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem lélegzett

Az aggódó boltosok rögtön a beteg után siettek, mentőt hívtak és a telefonos utasítások szerint megvizsgálták, de ekkor már nem is lélegzett. A rutinos mentésirányító rögtön riasztotta a legközelebbi mentőegységet, egy esetkocsit és a helyi orvosi ügyeletet is, miközben az újraélesztés instruálta a bátor bejelentőket – írja az OMSZ A Facebook oldalán.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kórházba szállították

A mentők perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk! – zárják a Facebook posztot.

Budaörsi hős pincérek

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportál beszámolt róla, egy hónappal ezelőtt újra kellett éleszteni egy vendéget Budaörsön, a Puntó étteremben. Egy pincér és a séf rohant segíteni, azonnal megkezdték a hölgy mellkaskompresszióját és az újraélesztést. Alig 10 százalék esélye volt a hölgynek arra, hogy túlélje a hirtelen szívleállást.

Hálálkodott

Az étterem alkalmazottai mindent megtettek, hogy a vendég ne haljon meg. A hölgy túlélte, kórházba vitték, pár nap múlva a Facebookon írt rá a pincérre, hogy megköszönje, amit érte tettek az étterem dolgozói.

Küzdött az életéért

A Puntó lelkes fiatal pincére, Kazinczi Zsolt látta, hogy bajban van a vendég, azonnal odasietett segíteni. Először ájulásra gyanakodott, de a földön fekvő hölgyet látva egyértelművé vált, hogy sokkal nagyobb a baj. A 41 éves nő nem kapott levegőt, megváltozott az arca, láthatóan küzdött az életben maradásáért.

Életmentő pincér és séf

A fiatal pincér azonnal megkezdte a szakszerű életmentést, közben a séf, Paul Gábor is a bajba jutott nő segítségére sietett. Ezalatt a hölgy ismerősei hívták a mentőket, a diszpécser a kihangosított telefonon keresztül segítette az étterem két dolgozóját, hogy a rohamkocsi megérkezéséig életben tudják tartani a beteget.

Nem adták fel

Hosszú percek teltek el, a Puntó étterem két alkalmazottja pedig nem adta fel. Felváltva küzdöttek a vendég életéért, miközben azt érzékelték, hogy sem pulzusa, sem légzése nincsen már. A mellkaskompresszió segítségével másodpercekre vissza tudták hozni a keringést, pont annyira, hogy a létfontosságú szervek oxigént kapjanak. Bő tíz perc elteltével megérkezett a mentőszolgálat rohamkocsija, a mentősök átvették a hölgy újraélesztését. Miután stabilizálták az állapotát kórházba tudták szállítani.

Merkely Béla klinikájára került

A városmajori szívklinikára vitték a hölgyet, ahol Merkely Béla vette kezelésbe, pacemakert kapott, szerencsére túlélte a ritkán túlélhető szívkatasztrófát. Kiderült, a 41 éves hölgynek van egy hétéves kisfia, a kórházban pár nap után jól lett a hölgy és a Facebookon megkereste az életmentő pincért, Kazinczi Zsoltot.

Váratlan üzenet

A BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak a 25 éves pincér elmondta, nagyon meglepődött, amikor csippant a telefonja és ezt a szöveget olvasta a Messengeren: „Szia Zsolt, nagyon szépen köszönöm, hogy megmentetted az életemet”. Zsolt azt is elmondta portálunknak, hogy az eset három hete történt, a hölgy már ismét jól van és a hétéves kisfiával, valamint a férjével már bementek hozzájuk az étterembe, hogy személyesen köszönjék meg az életmentést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gyáli városközpont – Forrás: Wikipedia