Több kisgyerek is rosszul lett szerdán délelőtt a pilisborosjenői Mesevölgy óvodában, miután tévedésből tisztítószer került a reggelijükbe porcukor helyett. Az óvódánál mentőautót és rendőröket is láttak, úgy tudják a szülők, több gyermek is kórházba került. 

Mentőt hívtak

Összekeverték a porcukrot a tisztítószerrel a pilisborosjenői Mesevölgy óvodában. A tévedés tálaláskor történhetett. A reggeli után nem sokkal több kisgyerek is fájlalta a hasát, állítólag az egyik olyan erősen hányt, hogy jobbnak látták kihívni a mentőket.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Levelet küldtek a szülőknek

A szülők nehezményezik, hogy nem időben kaptak tájékoztatást és nem megfelelően. Az egyik szülő elküldte a Borsnak azt a levelet, amivel végül egymást is tájékoztatták a történtekről, miután az intézményvezető az egyik szülő nyomatékos kérésére írásban adott felvilágosítást a történtekről. 

 

5 gyereket érintett

„Ma reggel a Mindszenty utcai épületben a reggelinél sajnálatos incidens történt. A gyerekek reggelijébe oda nem illő anyag került.” Az óvodavezető tájékoztatása szerint a tévedés öt gyermeket érintett. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vizsgálják az esetet

„Az óvodapedagógusok hamar észrevették a problémát és azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A gyermekek orvosi ellátásban részesültek, szüleiket értesítettük. A gyermekek állapotáról a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket”  – írta az intézményvezető, aki szerint kivizsgálják az esetet, a hibázókat felelősségre vonják.

Gyomnövény a kajában

Tavaly decemberben, mérgező gyomnövényt találtak az egyik  kőbányai óvodában kiosztott kajában. Több gyerek már megette az ételt, amikor észrevették a növényt a kondér alján. 

Tiltólistás gyomnövény

A babfőzelékben a Műszaki Egyetem listáján mérgező gyomnövényként szereplő ördögbocskor termését találták meg. Miután minden adagot kiosztottak, akkor vették észre az érintettek a maradékban. Így a gyerekek közül senkinek nem tűnhetett fel, hogy valamilyen idegen növény van a főzelékben, ezért a legtöbben meg is ették a részüket.

Nem volt veszélyes

Később a kőbányai önkormányzat viszont azt közölte, „megnyugtató eredményre jutott a Nébih laboratóriuma, nem volt veszélyes az idegen növényi termés”.  A vizsgálat azt is megállapította, hogy ördögbocskor került a főzelékbe, ez azonban a Nébih szerint nem okozhatott megbetegedést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a pilisborosjenői Mesevölgy Óvoda – Forrás: pilisborosjeno.hu