A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki a vád szerint 2018 óta többször bántalmazta azt az idős férfit és nőt, akiknek udvarán szívességből lakhatott.
Csavargó életmódot folytatott
A vád szerint az állandó lakhellyel nem rendelkező, csavargó életmódot folytató vádlott ismerőseinél, a ház udvarán lakott szívességi használóként egy sátorban, azonban 2018 végétől a neki szállást adó ismerőseit többször bántalmazta azok házában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Ököllel ütötte a férfit
Először 2018. november 28-án este kártyázás közben, egy szóváltás után ittas állapotban, ököllel többször az arcán megütötte 67 éves férfi ismerősét, majd a kezét megszorította. A férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, az orra és egy ujja is eltörött. Ugyancsak bántalmazta az ágyon fekvő, mozgásában korlátozott idős nőt, őt egy mobiltelefonnal olyan erővel fejen ütötte, hogy a telefon eltört, a nő nyolc napon belüli gyógytartamú bőrsérülést és zúzódásokat szenvedett.
FRISS! Kukoricán térdepeltették, lelkileg és testileg is fenyítették a rájuk bízott a gyerekeket a horror nevelőszülők, ez várhat most rájuk
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A bántalmazott férfi dobhártyája berepedt
2020. április hó 20-án a férfi ismét ittasan a korábban bántalmazott férfi tulajdonában lévő ház udvarán tenyérrel fejen ütötte a férfit, akinek a dobhártya berepedt. Végül a vádlott harmadszor is bűncselekményeket követett el és ismételten bántalmazta a szállásadóit. 2020. május 18-án délután a ház bejárati ajtaját berúgva a lakásba bement, összetörte a lakás berendezési tárgyait, és mindkét áldozatot újra bántalmazta.
Szekrényajtót dobott a nő lábának
A férfi az általa leszakított szekrényajtót a nő lábának dobta, pofon ütötte őt, majd a fejére ütött egy műanyag felmosónyéllel. A nő repesztett és zúzódásos sérülései 8 napon belüli gyógytartamúak voltak, azonban a bántalmazás módjára és eszközére tekintettel a 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérülés elmaradása a véletlennek volt csak köszönhető.
Nem állt le
A nő bántalmazása után a vádlott a férfit ököllel fejen ütötte, majd kilökte a ház udvarára, amitől az a földre került, ahol a fejére további ökölütéseket mért, végül fejbe is rúgta.
Ez is érdekelhet: Egymilliós nyomravezetői díjat ígér a rendőrség annak, aki segít felkutatni azt a férfit, aki megtámadott egy 47 éves nőt a gödöllői HÉV-en
Testi sértés a vád
Az ügyészség az utolsó cselekménye óta letartóztatásban lévő vádlott ellen öt rendbeli testi sértés bűntette miatt emelt vádat, melyeket a férfi a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére követett el.
Többszörös visszaeső
A különös és többszörös visszaeső, börtönből legutóbb 2017 őszén szabaduló férfi – amennyiben előkészítő ülésen valamennyi bűncselekményére beismerő vallomást tesz – 5 év fegyházbüntetésre számíthat. Az ügyben a Pásztói Járásbíróság hoz ítéletet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Illusztráció, Pexels