A helyi rendőrök beazonosították és két napon belül elfogták azt a két fiatal fiút, akik a gyanú szerint kiraboltak egy dohányboltot Debrecenben.

A rendőrségre 2020. augusztus 26-án 6 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Dózsa György úton kiraboltak egy dohányboltot. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és az elkövetők felkutatásába kezdtek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársaival közösen tanúkat hallgattak meg és visszanézték a térfigyelő kamerák felvételeit.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ezt követően hamar a látókörükbe került két fiatal fiú, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 18 éves O. Richárdot és társát, a 19 éves R. Józsefet két nappal később Egerben fogta el a hajdú-bihari nyomozócsoport, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást velük szemben.

Kiemelt kép: Police