Akciófilmbe illő jelenet játszódott le múlt szombaton a Heves megyei Lőrinci határában, ahol egy mindössze 13 éves kisfiú életét sikerült elképesztő módon megmenteni.

Kockáztatta az életét

A főszereplő egy nyugdíjas polgárőr, aki a saját testi épségét is kockáztatva húzta ki a Zagyvában eszméletlen állapotban sodródó gyermeket. A 69 esztendős hős hezitálás nélkül vetette magát az arccal lefelé, látszólag élettelenül lebegő fiú után. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kétségbeestek

„A ballagás biztosítása után indultam haza kocsival, amikor a várost elhagyva három gyermekre lettem figyelmes, akik kétségbeesve integettek nekem segítségért. A kocsiból kiszállva vettem észre a társukat a Zagyva közepén, csak a tarkója látszódott a partról” – emlékezett vissza a Blikknek a drámai pillanatokra Plavecz János.

 

Ruhában ugrott a folyóba

Ugyan csak két éve csatlakozott a helyi polgárőrséghez, egy pillanatig sem tétlenkedett, ledobta a mellényét, az iratait, a telefonját, majd a szolgálati ruhájában, bakancsban ugrott be a folyóba. Jól tudta, minden másodperc számít, ha ő nem segít, a gyermek biztosan életét veszti. Próbálta lerakni a lábát, de a víz olyan mély volt, hogy csak úszva tudta megközelíteni a testet.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Magatehetetlen volt

„Megfogtam a haját, felemeltem a fejét, visszafele pedig toltam magam előtt a magatehetetlen gyermeket, de a végére nagyon elfáradtam, és vizet is nyeltem közben. Olyan volt, mintha már nem élne, de abban a pillanatban csak a mentésére koncentráltam. A végére már alig maradt erőm, égett a tüdőm, végül egy másik férfi segített kiemelni őt a partra, én pedig azonnal megkezdtem az újraélesztését.”

Elkezdett levegőt venni

„Nyomtam a mellkasát, a víz pedig csak úgy robbant ki a tüdejéből a száján és az orrán keresztül. Egyszer aztán elkezdett hörögni, ami óriási erőt adott a folytatáshoz, hamarosan pedig a levegőt is elkezdte magától venni és kommunikálni is tudott” – mesélte lapunknak a korábban burkolóként dolgozó férfi.

Elsírta magát

A gyermek élete túlzás nélkül csupán másodperceken múlt. A bátor megmentő számára is felejthetetlen lesz ez a nap. A mentők kiérkezése után már annyira fázott, hogy hazasietett a feleségéhez, és férfiasan bevallja, örömében többször is elsírta magát.

Folytatta a szolgálatot

Egy gyors vacsora és átöltözés után pedig mintha semmi különös nem történt volna, folytatta a szolgálatot, elment egy meccset biztosítani. „Ne higgye azt senki, hogy mi ezt fizetésért csináljuk. Szerintem bármelyik kollégám megtette volna, amit én. Szerencsére jó időben voltam jó helyen, örülök, hogy meg tudtam menteni” – tette hozzá a Lőrinci Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagja.

Így történt az eset

A szerencsétlenül járt gyermek az osztálytársaival lógott el a folyóhoz, ahol vélhetően fürdőzni akartak. A ruháit ledobálta a híd alatt, fürdőruhában merült el a vízben. T. Noel két éve került a helyi gyermekotthonba, szökött el engedély nélkül.

Nem nyilatkoznak

A Blikk megkeresésére az intézmény vezetője nem akart nyilatkozni. Úgy tudjuk, a nagymamája tartja vele a kapcsolatot, akinek az egészsége miatt alig merték elmondani a történteket.

Nem tudott úszni

„Nem tudjuk, miért mehetett bele a vízbe, hiszen még úszni sem tudott szegény. Szerencsére már jól van, néhány napon belül ki is engedik a kórházból” – magyarázta a fiú egyik közeli ismerőse. A hős megmentő nagyon szeretne vele újra találkozni, vélhetően már nem kell sokat várni a pillanatra. Az eset kapcsán Völgyi Ferenc, a Heves Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke bejelentette, hogy életmentő kitüntetésre terjesztették fel a példamutatóan helytálló polgárőrt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció