Lassacskán mindenkit elfognak abból a csoportból, amely csak azért érkezett még februárban a magyar fővárosba, hogy általuk szélsőjobboldalinak vélt embereket verjenek meg.
Odahaza kapták el őket
Lipcsében és Jénában letartóztatott a rendőrség olyan, magukat antifasisztának valló támadókat, akik ellen a magyar hatóságok adtak ki elfogatóparancsot – írja a német Bild című lapra hivatkozva a Telex. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
Ezt lehet tudni
A 21 éves Emilie D , és a szintén 21 éves Moritz S. kezén kattant a bilincs a német városokban. Úgy tudni, a támadásokat öt német és egy olasz fiatal követte el. Közülük négyet, és egy ügyhöz köthető 42 éves magyar állampolgárt őrizetbe vettek a német hatóságok.
A belügyminiszter szerint fellépnek minden bűncselekmény ellen
A letartóztatások világossá teszik, hogy a hatóságok következetesen lépnek fel minden olyan bűncselekmény ellen, amelyeket feltehetően baloldali szélsőségesek követnek el – jelentette ki az esettel kapcsolatban a tartomány belügyminisztere, Georg Maier.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kegyetlen támadások a nyílt utcán
A magyar hatóságok négy olyan támadásról adtak korábban hírt, amelyek a kitörés napjához köthetőek. Az első ilyenre február 9-én a Fővám téren került. Itt három lengyel állampolgárt támadott meg egy 7-8 fős banda. Őket különféle eszközökkel ütni kezdték – többek közt viperával.
Teleszkópos bot és gázspray
Az elkövetők gyorsan kereket oldottak. Egy nappal később, február 10-én már a 11. kerületben, a Gazdagréti téren csaptak le, fényes nappal. Itt egy military ruhás férfit támadtak meg hátulról. Előbb lefújták egy gázspray-vel, majd ütni-verni kezdték. Itt is előkerült a vipera.
Sorra jöttek a támadások
Aznap éjszaka is akcióba lendültek. Ekkor az 5. kerületi Bank utcában estek neki áldozatuknak. Ebben az esetben is egy ötfős banda csapott le. A negyedik, s egybenutolsó támadásra, másnap, február 11-én került sor az 1. kerületi Mikó utcában.
A földön fekve is ütötték őket
Áldozataikat nem rabolták ki, „csak” alaposan helybenhagyták – méghozzá elképesztő kegyetlenséggel és kíméletlenséggel. A vipera mellett műanyag kalapácsot és más eszközöket is használtak és akkor is rugdosták őket, amikor azok a földre kerültek.
Súlyos sérülés lett a vége
A Bank utcában megvert férfinek például szényílt a feje, miután lesújtottak rá a viperával. A rendőrség gyanúja szerint egy 15 fős banda felelős a történtekért, akik kimondottan ezért utaztak a magyar fővárosba. A bűncselekményekben változó felállásban vettek részt.
Szélsőjobboldaliak is verekedtek
A nemzeti radikálisok egy-egy csoportjának fellépése is erőszakba torkollt. Február 11-én – vagyis a kitörés napján – a Széll Kálmán tér és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál lendültek támadásba. Őket antifasiszta csoportnak vélte az a nagyjából tíz fő, amely a nyílt utcán rájuk rontott.
Ha ordítasz, meghalsz!
Korábban az érintettek arról beszéltek ugyancsak a Telexnek, hogy „teljesen váratlanul, kérdés nélkül ütni és rúgni” kezdték őket. Ketten kiestek az autók elé, míg másokat a földön fekve is rugdostak, a hajuknál fogva vonszoltak. Egyiküknek azt mondták: „ha ordibálsz, meghalsz”. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
(Kiemelt képünkön a Gazdagréti téren történt támadás képe látható, forrás: police.hu.)