Őrizetbe vették azt a férfit, aki kivégezte italozás közben megölte ismerősét Budapesten, a 8. kerületben. A rendőrségi kihallgatáson B. Ferenc azt mondta, nem ismerte későbbi áldozatát, a tragédia estéjén azt kérte tőle, hogy aludjon nála.
Őrizetbe vették
A BRFK Életvédelmi Osztálya kihallgatását követően őrizetbe vette B. Ferencet, akit a nyomozók azzal gyanúsítanak, hogy 2024. március 20-án reggel megölt egy férfit Budapest 8. kerületében, egy Korányi utcai lakásban. A nyomozók az emberöléssel gyanúsítható férfit pár óra alatt azonosították és hajtóvadászatot indítottak ellene. Az életvédelmi nyomozók másnap, március 21-én kora délután a Kőbányai úton elfogták a 30 éves férfit.
Befogadta a férfit
A nyomozás eddigi adatai szerint a későbbi áldozat és egy ismerőse március 19-én este, az utcán találkoztak. A beszélgetés során az ismerős elpanaszolta, hogy nincs hol aludnia, ezért a férfi felajánlotta neki, hogy töltse nála az éjszakát. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Az áldozatánál aludt
Ekkor került szóba B. Ferenc, akiről az ismerős azt állította, hogy neki sincs szálláshelye, de „jó arc”, így a tulajdonos megengedte, hogy ő is a lakásban aludjon. Reggelre azonban a gyanú szerint B. Ferenc megölte ideiglenes szállásadóját, a rendőrséget a halálesetről az elhunyt ismerőse értesítette.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kihallgatták a férfit
A nyomozók B. Ferencet emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi érdemi vallomást nem tett, a gyanúsítás ellen panasszal élt. B. Ferencet kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Gyilkosság Józsefvárosban
Ahogyan korábban arról beszámoltunk, március 20-án reggel riasztották a rendőröket, miután gyilkosság történt Józsefvárosban. A Korányi Sándor utcai lakásban élő Bálintot brutálisan kivégezték. A 30-as éveiben járó férfit halálra késelte egy ismeretlen elkövető.
Megszökött a tettes
A rendőrök és a helyszínelők lezárták a környéket, és még a késő délutáni órákban is helyszíneltek. A nyomozóknak is akadt dolguk, ugyanis a történtek után a tettes megszökött, így hajtóvadászatot indítottak a 31 éves feltételezett gyilkos, B. Ferenc után.
Buliztak előző este
A környékbeliek szerint egy buli után történt az emberölés. „Összejövetel volt ott előző nap, ha minden igaz, többen is érkeztek a lakásba. Hogy ott mi történt, senki nem tudja, de reggel Bálint már nem élt” – mondta az eset után egy lakó.
Elfogták B. Ferencet
A BRFK életvédelmi nyomozói csütörtökön fogták el B. Ferencet, a Korányi utcai emberölés feltételezett elkövetőjét. A férfit március 21-én 13 óra körül kapták el Budapest 8. kerületében, a Kőbányai úton. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszínelés a gyilkosság után – Forrás: MIT/Mihádák Zoltán