Emberölés kísérlete miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy negyvenes éveiben járó férfi ellen, aki megverte és nyakon szúrta azt, aki rászólt a nem megfelelő maszkhasználat miatt a villamoson. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést javasol.

Orra alatt hordta a maszkot

A vádirat szerint 2020. november 12-én, kora reggel egy férfi a IX. kerület, Könyves Kálmán körúton utazott az 1-es villamoson úgy, hogy az általa viselt maszk csak a száját takarta. Egy utastársa rászólt, hogy takarja el az orrát is, emiatt a két férfi között vita alakult ki. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A figyelmeztetésre ütés volt a válasz

A vádlott felkelt az ülésről, és a másik ülésen ülő férfit többször megütötte, és egyszer meg is rúgta. A sértett a bántalmazás után felállt, előre ment a vezetőfülkéhez, megkérte a villamos vezetőjét, hogy álljanak meg, és a vezető hívjon a helyszínre mentőt és rendőrt.

 

Kést rántott

A vádlott ezen felháborodott, elővett egy kést, a sértett után ment és nyakon szúrta. A szúrás súlyos sérüléseket okozott, és kiolthatta volna a férfi életét.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Azt hitte, ha megborotválkozik, akkor nem kapják el

A támadó eldobta a kést és elmenekült. Hogy ne ismerjék fel, megborotválkozott és átöltözött. A budapesti nyomozók még aznap azonosították és elfogták.

Emberölés kísérlete

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltást javasol.

Rovott múlt

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. Az esetről a BudaPestkornyeke.hu is beszámoltunk tavaly ősszel.

Biztonsági őrként dolgozott

Blikk azt írta, hogy a biztonsági őrként dolgozó férfinak meggyűlt már a baja a hatóságokkal. Korábban ugyanis egy másik eljárás is indult vele szemben testi sértés gyanúja miatt.

Kábítószert fogyasztott

A gyanúsított a lap szerint nem biztos, hogy csupán frusztráltsága miatt követhette el a bűncselekményt, mert alkalmanként kábítószert, még pedig speedet fogyasztott.

Az eseményt biztonsági kamera is rögzítette

Ez is érdekelheti, veszélyes járat az 1-es villamos