Szívszorító helyzetbe került egy mezőfalvi család. Anna és Károly szeretetben és boldogságban nevelték közösen a kétéves kisfiukat, most viszont azért imádkozik a család, hogy a fiatal családanya életben maradjon. A 36 éves nő egy rutin beavatkozásnak mondható epekőműtétre feküdt be az egyik vidéki kórházba, ahol komplikáció lépett fel, most pedig már életveszélyben van Budapesten.
Rosszul lett az otthonában
Az anyuka két hete csütörtökön lett rosszul az otthonában. Mellkasi fájdalmai voltak, nem kapott levegőt, fulladt, ezért kihívta a mentőt. Kórházba vitték, másnap pedig már meg is műtötték. Kiderült, az epekövek elakadtak az epevezetékben, azt kellett eltávolítani. Annát már a rosszulléte előtt néhány nappal is hasonló tünetek gyötörték, ezért bementek a sürgősségire, ám akkor nem vették észre, hogy ekkora lehet a baj. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nagy fájdalmak kínozták
A beavatkozás után Anna panaszkodott, hogy borzasztó nagy fájdalmak kínozzák, kapott fájdalomcsillapítót, de másnapra csak rosszabbodott az állapota. A családja mellett ekkor már a szobatársa is jelezte a problémát.
Besárgult, leállt a veséje
Újabb gyógyszereket kapott, a párja elmondása szerint azonban a következő napra pedig már be is sárgult. Eközben epe-, hasnyálmirigy- és májgyulladás is kialakult nála, a veséje pedig leállt, ezért felkerült az intenzívre.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Budapestre kellett szállítani
„Azzal magyarázták, hogy fellépett valami komplikáció, a súlyos állapota miatt gyorsan fel kellett szállítani Budapestre. Kiderült, a műtét során, ahogy a torkán keresztül húzták ki a köveket, kiszakították az epevezetéket, a sav pedig körülötte szétmart mindent” – mondta a Blikknek a férj.
Elfogadhatatlan
„Aki dolgozik, hibázik, ezzel nincsen probléma, de azt nem tudom elfogadni, hogy ezt utána napokig nem vették észre. 52 órán keresztül hagyták szenvedni a páromat!” – tette hozzá.
Leállt a keringése
Az asszony keringése leállt, a fővárosi kórházban azonnal megműtötték, az epehólyagját kivették, az epéjét kivezették a testén kívülre egy zacskóba. A családja közben teljesen tehetetlen, a szakemberek csak várakozásra intik őket. Különböző gyógyszerekkel próbálják a gyulladást csökkenteni a szervezetében, de most aggasztó a helyzet. A nőt most altatásban tartják, az orvosok azt mondták, ha most felkeltenék, belehalna a fájdalomba
Pengeélen táncolnak
„A pesti orvosok azt mondták, ha csak egy nappal előbb kerül hozzájuk Anna, sokkal jobb esélyei lennének. Most pengeélen táncolunk. A kisfiunk nagyon hiányolja az anyukáját, de szerencsére a családtagok mindenben támogatnak minket. Azt szeretném, ha valaki vállalná a felelősséget, ezért a feljelentést is fogok tenni, hogy ne ismétlődhessen meg a tragédia” – fogalmazott az apa.
Egyelőre nem nyilatkoznak
Az üggyel kapcsolatban a Blikk megkereste az érintett vidéki kórházat. Válaszukban azt írták: a betegjogokra való tekintettel az esettel kapcsolatosan a kórháznak nem áll módjában nyilatkozni, mivel a betegtől, vagy hozzátartozójától írásos felhatalmazást erre egyelőre nem kaptak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: archív