Jogerősen tizenhárom és fél év szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa azt a karcsai férfit, aki 2020 májusában kirabolta és meg akarta erőszakolni a volt tanárnőjét. A törvényszék tájékoztatása szerint a férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

Betört a 71 éves asszonyhoz

A negyvenes éveiben járó férfi felfeszítette a 71 éves asszony karcsai házának az ajtaját, hogy onnan értékeket vigyen el, azonban a nő időközben hazaért, ezért a férfi kiment az udvarról. Nem sokkal később egy késsel tért vissza a tanárához és kétezer forintot követelt tőle, amit meg is kapott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Enni kért az asszonytól

Néhány órával később a férfi enni kért az asszonytól. A nő megsajnálta, ételt készített neki, s a bejárati ajtóhoz vitte, a terhelt azonban ismét életveszélyesen fenyegetni kezdte a késsel.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Meg akarta erőszakolni

A nyugdíjas tanárnő csak pár száz forint aprót tudott összeszedni és átadni a volt tanítványának, aki ezután letépte a ruháját és meg akarta erőszakolni, de az asszony könyörgésére végül felhagyott a cselekményével.

Azt mondta, semmire sem emlékszik

Távozóban azonban még megfenyegette, hogy megöli, ha szól a rendőröknek. A négy bűncselekménnyel is megvádolt férfi azt mondta a korábbi vallomásában, hogy annyira részeg volt, hogy nem is emlékszik arra, ami történt, de valószínűsítette, hogy elkövette a vádban szereplő dolgokat.

13 és fél évet kapott

Az elsőfokú bíróság szexuális erőszakban, rablásban, lopás kísérletében és kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérletében is bűnösnek mondta ki a férfit, és 13 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte. 

Ez is érdekelhet

Pénzért hancúroztak férfiakkal a budapesti bérelt lakásban élő nők, a szomszédok megelégelték a sok légyottot és feljelentették őket

Az ítélet jogerős

A bíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelte az elkövető büntetett előéletét, többszörös halmazatot és azt, hogy ittas volt a bűncselekmény elkövetésekor. A Miskolci Törvényszék helybenhagyta a döntést, így az ítélet jogerős. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt történt az eset

Kiemelt kép: illusztráció