Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki több mint tízszer megszúrta volt barátnőjét 2021 szeptemberében egy 8. kerületi lakásban. Az elkövető a szörnyűség előtt egy kalapáccsal összetörte a nő televízióját és erőszakkal elvette tőle a mobiltelefonját.

Szakítani akart vele

A vádirat szerint a nő 2020-ban kezdett járni a férfival, majd 2021 nyarán szakítani akart vele. A férfi ebbe nem nyugodott bele, ezért többször is megakadályozta a nőt abban, hogy elhagyja akkori közös, 9. kerületi lakásukat, bezárta oda és erre az időre elvette tőle a mobiltelefonját. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kalapáccsal törte össze a televízióját

A nő végül 2021 szeptemberében végleg elköltözött a férfitól egy 8. kerületi bérelt lakásba, aki még ugyanabban a hónapban megjelent nála, féltékenységében egy kalapáccsal összetörte a nő televízióját és erőszakkal elvette tőle a mobiltelefonját.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Intim képeket küldött a nőről

Jogosulatlanul belépett a telefonba – ismerve a feloldó kódot -, majd a hölgyről készült intim felvételt küldött el több munkatársának – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Visszatért és szurkálni kezdte

Pár nappal később a férfi újra a 8. kerületi lakáshoz ment és megvárta, amíg a nő hazaérkezik. Amikor a volt barátnő kinyitotta a bejárati ajtót, a férfi szidalmazni, rángatni kezdte őt, majd a függőfolyosón a földre lökte és a kulcstartóján tartott késével szurkálni kezdte.

Hiába figyelmeztették

A dulakodás zaját és a sértett segélykiáltásait meghallva az egyik szomszéd egy ismerősével kiment a folyosóra, és figyelmeztette a támadót, hogy hívják a rendőröket, de a vádlott folytatta a bántalmazást.

Elmenekült

A sértettet végül a szomszéd férfi berántotta a saját lakásába. A biztonsági rácson keresztül a férfi még kétszer megszúrta a nőt, majd elmenekült a helyszínről.

Az orvosi segítség mentette meg

A tájékoztatás szerint a rendőrök rövid időn belül, 9. kerületi bérelt lakásánál fogták el a férfit, aki a késével magát is megsebesítette. A nőt több mint egy tucat szúrt sérülés érte, amelyek közül több életveszélyes volt. A sértett életét az időben érkezett és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

Sok van a rovásán

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő, 40 éves férfit emberölés bűntett kísérletével, valamint a személyi szabadság megsértésével, rongálással, rablással, az információs rendszer megsértésével és különleges személyes adattal visszaélés vétségével is vádolja. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció