A Dunakeszi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki beteg, majd időközben elhunyt édesanyjához nem hívott orvost. A vádirat szerint a férfi – a bűnügy vádlottja – együtt élt édesanyjával dunakeszi otthonukban. A néni különböző betegségeiből eredően mozgásában korlátozott, utóbb ágyhoz kötött volt.
Mellkasát fájlalta
Az idős asszony, 2024. augusztus elején jelezte a fiának, hogy nem érzi jól magát, fáj a mellkasa. Pár napra rá a néni ismét szólt a fiának, hogy a panaszai nem szűnnek, azonban a fia az anyja folyamatos fájdalmai ellenére nem hívott hozzá orvost. A vádlott másnap elment a házi orvoshoz, ahol a sértett számára táplálék kiegészítőt íratott fel, azonban nem jelezte, hogy az édesanyja nincs jól. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Romlott az állapota
Az asszony fájdalmai nem szűntek meg, állapota folyamatosan romlott, már nem evett, nem kommunikált. 2024. augusztus 9. napján a néni már nehezen vette a levegőt, a hozzá intézett kérdésekre nem válaszolt, azonban fia ekkor sem értesítette a mentőket.
Nem hívott segítséget
Az idős nő 2024. augusztus 9. napján meghalt. A fia ezt követően négy napig édesanyja holttestével élt, majd jelezte az asszony halálát a házi orvosnak. Azzal, hogy a férfi az édesanyja romló állapotát észlelte, ennek ellenére sem orvost, sem mentőt nem hívott hozzá, a sértett részére nem nyújtott segítséget, pedig az tőle elvárható lett volna.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Vádat emeltek ellene
A Dunakeszi Járási Ügyészség a büntetett előéletű férfit segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Dunakeszi Járásbíróság fog dönteni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

