Felfüggesztett börtönt kapott jogerősen az a férfi, akinek a hibájából kútba esett és meghalt a szomszéd kertjéből átszaladó 3 éves kisfiú 2021-ben, a Hatvan közelében. A gyerekek játék közben szaladtak át a szomszéd telekre, ott történt a tragédia. Mint kiderült, a férfi engedély nélkül ásott kutat a telkén.
Átmentek a szomszéd kertbe
A 3 éves kisfiú a 6 éves nővérével játszott a kertjükben 2021 márciusában, miközben anyjuk a szomszéddal kezdett beszélgetni. A gyerekek eközben átmentek a szomszédos kertbe. A nő szólt nekik, hogy menjenek vissza. Futni kezdtek, ekkor esett bele a gyerek a szűk járatba. Az anya látta, hogy mi történt. Azonnal hívta a 112-t. A másik szomszéd pedig a telek tulajdonosát. A kisfiú életét azonban már nem tudták megmenteni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Engedély nélkül fúrt kutat
Az ügyészség szerint a kisgyerek a zuhanás után 10 méter mélyen beszorult a 15 méteres kútba, és megfulladt. A vád szerint a telek tulajdonosa a korábbi években szabálytalanul, engedélyek nélkül kétszer is próbálkozott kútfúrással a kertjében. Vizet egyszer sem talált, de a több méter mély lyukakat otthagyta.
Hirdetés
Ezen a telken történt a baleset

Forrás: Agria TV
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Felfüggesztettet kapott
Most tartották ügyében az előkészítő ülést. A férfi azt mondta: sajnálja, hogy bekövetkezett a baleset. „Nagyon sajnálom a kisgyereket a mai napig, tisztelt bíróság” – mondta az utolsó só jogán. A bíróság 1 év szabadságvesztésre ítélte 2 év próbaidőre felfüggesztve. A döntést az ügyészség, illetve a férfi és ügyvédje is tudomásul vette, így az ítélet jogerős. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Forrás: illusztráció