Autóbalesetet szenvedett néhány hete egy szegedi család Szerbiában: az ütközést csak a 20 hónapos ikerlányok élték túl, akik így árván maradtak. Lendit és Lujzit nagynénjük és férje vette magához.

Gyorsan kellett dönteni

Egy tragédia miatt egyik pillanatról a másikra vált háromgyermekes szülővé Kalmár-Vas Réka és férje, Kalmár Gábor. Tízhónapos kisfiuk mellett három hete egy 20 hónapos ikerpárt is nevelnek, a lányok szülei ugyanis autóbalesetben meghaltak. Néhány perc alatt döntötték el a gyász és a sokk alatt: magukhoz veszik Lendit és Lujzit. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem voltak elérhetőek

A testvérem nyaralni indult a családjával Görögországba. Már napközben is hívtam többször, nem vette fel a telefonját. Amikor kiderült, hogy nem érkeztek meg a szálláshelyre sem, tudtam, hogy baj van – idézte fel a történteket.

 

Nem tudni, mi történt

Másnap reggel már a magyar konzul nyomozott, hova tűnhetett a négytagú család, körözték is őket, végül délben derült ki, hogy autóbalesetet szenvedtek. „Egy nyílegyenes szakaszon történt a tragédia, de hogy pontosan hogyan, nem tudjuk. Csak annyi biztos, hogy nem másik autóval ütköztek” – mondta Réka a Délmagyarnak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem sérültek a gyerekek

Testvére, Éva kirepült a kocsiból és a helyszínen életét vesztette, férje, Mihály a kórházban, napokkal később hunyt el. Ikerlányaik szinte sértetlenül megúszták, csak Lendi könyöke tört el.

Nem akartak nagycsalád lenni

„Mivel a kislányokat kizárólag gyámként hozhattuk haza a szerb kórházból, 10 másodpercünk volt eldönteni, hogy nagycsaládosok legyünk és elindítani a hivatalos procedúrát. De egy pillanatig sem gondolkoztunk, hogy magunkhoz vegyük-e az ikreket, annak ellenére sem, hogy egy gyermekkel terveztük a közös jövőnket” – mesélte Réka.

Sok a feladat

Az életük pedig ebben a pillanatban gyökeresen fel is fordult. A nyugodt Ádám mellé érkezett két rendkívül eleven kislány, a három kicsi így 24 órás „szolgálatot” igényel, amit egy ember nem is bír ellátni.

Nem könnyű

Egész életemben munkamániás voltam, a szülés után is rengeteget dolgoztam a lángosozónkkal. Ennek azonban vége szakadt az ikrek érkezésével, főállású anya lettem. Délután és este a férjem segít, de így is nagyon nehéz. Az elmúlt három évben minden családtagunk meghalt, egyetlen nagypapa kivételével. Így fel kellett vennünk valakit, aki segít a gyerekek körül – mesélte Réka, akinek csak akkor van ideje bármire is, akár csak a ház körül vagy a háztartásban is, ha a gyerekek alszanak.

Sokan segítenek

„Nagyon nehéz ez most, két hét alatt 10 kilót fogytam. De még szokjuk ezt az új, nagycsaládos életet, remélhetőleg belerázódunk.” Sok ismerősük is támogatja őket, rengeteg pelenkát, ruhát is kaptak. Arra a kérdésre, hogyan kezeli majd a családban az ikreket, Réka rávágta: természetesen saját lányaiként.

Egyformán szereti őket

Amint tehetjük, örökbe is fogadjuk őket a férjemmel, már ezt is megbeszéltük. Az elején féltem tőle, hogy másképp fogom szeretni a testvérem gyermekeit, mint a sajátomat, de azt gondolom, tudom őket egyformán kezelni. És hiszem, hogy Éva és Mihály ezt látják odafentről – futotta el a könny Réka szemét, akinek még arra sem volt ideje, hogy meggyászolja testvérét, aki a leukámiát ugyan legyőzte, a sors mégis idejekorán elszólította.

Mesél majd nekik a szüleikről

Ha a lányok anyának és apának kezdenek majd szólítani bennünket, nem lesz ellenünkre, hiszen mi fogjuk felnevelni őket. De tudni fogják, kik az igazi szüleik, még ha nem is emlékeznek majd rájuk – tette hozzá. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: szegedi kisgyerekek – Forrás: Facebook