Letartóztatta bíróság azt a 36 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy héttel ezelőtt meggyilkolt egy festőművészt Békásmegyeren. A férfi rossz társaságba keveredett, főleg drogfogyasztó cimborái voltak. Holttestét csak napok múlva találták meg a lakásában, miután a szomszédok szúrós szagot éreztek a lépcsőházban. 

Kihívták a rendőröket

Múlt péntek hajnalban rendőrök vonultak ki a békásmegyeri társasházhoz, a tűzoltókkal közösen törték fel az egyik lakás ajtaját, ahol megtalálták a festőművész holttestét. “A tizenegyedikről meg a kilencedikről mondták, hogy éreznek valami büdös szagot és akkor mi kihívtuk a tűzoltókat, meg a rendőröket, betörtük az ajtót és akkor ott volt az ember” – mondta az egyik szomszéd.

Súlyosan bántalmazták 

A férfit ismerősei is hiába keresték, nem vette fel a telefont. Már napok óta halott lehetett. Emberölés gyanúja miatt indult nyomozás, súlyosan bántalmazták a férfit.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

 

3 embert vettek őrizetbe

Egy 36 éves férfit emberölés bűntett, egy 40 éves nőt segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint egy 49 éves férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgattak ki gyanúsítottként. A 36 éves férfi és a nő beismerő vallomást tett, a másik férfi tagadta bűnösségét.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Agyonverték a festőművészt

A 24.hu azt írja, az emberöléssel gyanúsított férfi azt állította, hogy a későbbi áldozat megpróbálta kitolni őt a lakásból, és ettől dühös lett. Ezt követően pedig azért lett mérges, mert a tulaj azzal fenyegetőzött, hogy megszúrja őt és a nőt is, ha nem mennek el. Az emberöléssel gyanúsított férfi ezt követően puszta kézzel verte agyon az áldozatát.

Letartóztatták őket

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője azt mondta, hogy a bíróság szökés-elrejtőzés, és bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a többszörösen büntetett előéletű férfit.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció