Őrjöngve karmolta és verte 5 éves kisfiát a részeg asszony. Az alkoholista nő édesapja haláláért kisfiát hibáztatta. Egy járókelő mentette meg a gyerek életét. Az asszonytól korábban már elvették megvonták a gyerek felügyeleti jogát, ezért a kisfiút édesapja nevelte.

A nő szüleinél éltek a fiatal pár

A Zala megyei nő 2002-ben létesített élettársi kapcsolatot egy férfivel, amiből 2012-ben egy fiúgyermek született. Mindvégig a nő szüleinél laktak, majd mivel az élettársak viszonya a kisfiú születése után megromlott, a férfi elköltözött. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Alkoholproblémái voltak a nőnek

Az asszony 2016-tól rendszeresen ivott, alkohol problémái a szakítást követően pedig csak tovább súlyosbodtak, és 2017 júniusában ez odáig fajult, hogy az akkor ötéves gyermek elrejtette az alkoholos üveget az anyja elől, ezért a nő megütötte.

Az apa magához vette fiát

A történtekről a nő édesapja értesítette a gyermek édesapját. A férfi magához vette a fiát, majd gyermekelhelyezési pert indított és a bíróság nála helyezte el a kiskorút.

A láthatóságon is ivott az asszony

A fiú eleinte az édesanyjával kéthetente, majd heti rendszerességgel találkozott. De az asszony a láthatások alkalmával is rendszeresen alkoholos befolyásoltság alatt állt, és sokszor előfordult, hogy a szeszes italt nyugtatókkal együtt fogyasztotta.

Gyerekét hibáztatta az apja halála miatt

Emiatt agresszívvá, kötekedővé vált, és több esetben is dulakodott az édesapjával. A nő tavaly júliusban a délutáni órákban már elkezdett inni, amelytől az esti órákra olyan hisztérikus állapotba került, hogy a gyermekét kezdte hibáztatni a pár nappal korábban elhunyt édesapja halála miatt.

Meg akarta ölni a gyerekét

Több alkalommal megütötte a fiú hátát, megkarmolta, a fejét az ajtónak ütötte és közben azt kiabálta, hogy „megöllek”. A gyermek a fürdőszobába menekült, ahová az anyja szintén követte és azt ordította, hogy „most megöllek, megfojtalak, dögöljél meg te dög”.

A nagymama mentegette a kisfiút

A nő édesanyja próbálta megfékezni a lányát, s közben a fiú kimenekült a nappaliba, ahol az anyja a földre rántotta. A nagymama unokája védelmében a kanapéra lökte és lefogta a lányát és azt kiabálta a gyereknek, hogy meneküljön az utcára és hívjon segítséget.

Megsérült a kisfiú

Egy éppen arra járó nő a nagymama és az unokája segítségére sietett és értesítette a hatóságot. A kisfiú a nyakán, a hátán, a vállán, a mellkasán és az arcán bőrpírral járó, illetve hámfosztásos sérüléseket szenvedett.

Tanúkat hallgattak meg

Miután az előkészítő ülés nem vezetett eredményre, a bíróság tárgyalást tartott. A bíró felolvasott a kihallgatási jegyzőkönyvekből, tanút hallgatott meg, valamint lejátszotta a kisfiú vallomását tartalmazó videofelvételt.

Részben ismerte el tettét

A nő a tárgyaláson tett vallomásában az előkészítő üléshez hasonlóan mesélte el a történteket azzal a kiegészítéssel, hogy csak kis mennyiségű bort ivott, illetve hangsúlyozta, hogy nem okolta a gyermekét a nagyapja halála miatt, azonban elismerte, hogy a vita hevében egyszer elhangzott tőle, hogy „megöllek, agyoncsaplak”.

Több mint 3 évet kért az ügyész

Az ügyész 3 év 6 hónap szabadságvesztést, és 3 év közügyektől eltiltást kért a terheltre arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyalásról. Az asszony azonban nem ismerte be a bűnösségét, így a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: