Gumilövedékkel lőtt meg egy embert egy sajószentpéteri férfi, a hasát, mellkasát, illetve vállát találta el.

Házánál vizeltek

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2022 májusában késő este sajószentpéteri ingatlanának udvarán tartózkodva észlelte, hogy a sértett és társa a ház előtti útszakaszon, a kerítésnél vizel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Háromszor lőtt

A férfi ideges lett, kérdőre vonta őket, majd bement a házba és magához vette a gumilövedék kilövésére alkalmas fegyverét. A vádlott a már kissé tovább haladó sértett és barátja után indult, majd, amikor karnyújtásnyi távolságra ért, „most meghalsz” kijelentés mellett háromszor elsütötte a fegyvert.

 

8 napon belül gyógyult

A gumilövedékek a sértett hasát, mellkasát, illetve vállát találták el, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ez a büntetés

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

Lövöldözés Kispesten

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, hatalmas durranásokra lettek figyelmesek a 19. kerületi Hamvas utca lakói. Hamarosan rendőrök érkeztek egy család házához. 

Fejbe lőtte sógorát

Később kiderült: egy 30 év körüli férfi fejbe lőtte a sógorát egy elszámolási vita miatt. Az elsődleges információk szerint az elkövető gumilövedékes fegyvert használt, így a sértett nem került életveszélybe.

Volt előzménye a lövöldözésnek

„Mindenkit felzaklattak a történtek” – mondta a házaspár, akinek a kapujában hétfő este  dördültek el a lövések.  A fegyvert használó férfi azt mondta, az egésznek már korábbról volt egy előzménye. 

A két testvér között volt nézeteltérés

„A feleségemnek volt nézeteltérése a testvérével, azaz az én sógorommal. Ez az egész elment egy provokáló viselkedésbe, fenyegetőzésbe az ő részéről. Az incidens napján többször kapcsolatba próbált lépni velünk, napközben, míg én dolgoztam, ő ide is jött a feleségemhez” – mondta a férj. 

Elszámolási vita

„Akkor még nem volt semmi baj, normálisan viselkedett – fogalmazott a Metropolnak a lövöldöző, aki hozzátette: – Volt egy vidéki, közös tulajdonban lévő ingatlan, amiből keletkezett egy elszámolási vita.” A férfi szerint sógora provokálóan lépett fel, meg is akarta őt ütni, ezért hozta ki a házból a fegyverét, amit aztánm hogy távol tartsa a háztól felesége testvérét, használt is.

Csak figyelmeztetőlövést akart leadni

„Először leadtam egy figyelmeztető lövést a levegőbe, majd még egyet, amibe a sógor belehajolt, és így a lövedék eltalálta az arcát. Nem rá céloztam, féltem tőle, el akartam ijeszteni” – mondta a lövöldöző.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció