Elrabolta két éves gyermekét a férfi, miközben volt párjának figyelmét elterelte az egyik rokon. József hónapok óta bujkál Dávidkával, miközben a  férfi ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség, jelenleg is körözik.

Tímea Erdélyből települt át Magyarországra. Az interneten ismerte meg későbbi párját, Józsefet. Az elején minden szép és jó volt, de aztán rájött, hogy a férfi csak egy cselédet keres, aki kiszolgálja őt és a családját. Az asszony közben terhes lett, de addigra már nagyon megromlott a viszonyuk, a szülésen sem volt már ott a férfi.

A kisbaba édesanyja vezetéknevét kapta meg, születése után pedig az édesanyja nevét viselte. Marosvásárhelyen telepedtek meg, az apuka többször is meglátogatta Dávidot, a láthatásokat Tímea soha nem akadályozta. Nem is tehette, hiszen közös felügyeletben állapodtak meg.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

„Tavaly is jött József, az anyja és a testvére is vele voltak. Rábeszéltek, hogy menjünk ki együtt a játszótérre. Ott József elvitte a kisfiamat csúszdázni, nekem meg a testvére mutogatott valamit a telefonján. Mire felnéztem, a gyerekem nem volt sehol, a kocsi viszont, amivel érkeztünk, igen. Később kiderült, hogy valakit odahívtak, aki elvitte őket az autóval, míg engem lefoglalt a testvér. Azonnal feljelentést tettem az ottani rendőrségen, a mai napig nyomoznak. Ahogy tudtam, Budapestre jöttem, és azóta is harcolok a gyerekemért” – mondta a Blikknek Tímea.

A gyerek még anyatejen élt, amikor az apja elvitte. A képen látható apát most körözik.

Korábban rendszeresek voltak a láthatások, de amióta a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy az apukának át kell adnia Tímeának a gyereket, a férfi nyom nélkül felszívódott, a rendőrség is hiába keresi.

„A rendőrök többször is kint voltak a lakhelyén, de sosem volt otthon. A világ végére is elmennék a kisfiamért, de egyszerűen nem tudom, hol keressem. Teljesen felőröl a várakozás, hogy mikor fogják el Józsefet és kapom vissza a kisfiamat” – mesélte az asszony.

Folytatódik a tárgyalás

A legközelebbi gyerekelhelyezési tárgyalás az ügyben szeptemberben lesz Marosvásárhelyen. Tímea nagyon fél, hogy József nem megy majd el, hanem tovább bujkál Dávidkával.

Kiemelt kép: illusztráció, belső kép: a körözött férfi – Forrás: police.hu