Tizenhat év után döntött úgy Budapest 9. kerületének egyik legkedveltebb háziorvosa, Dr. Eörsi Dániel, hogy rengeteg élmény és tapasztalás után továbblép. A népszerű orvos a búcsúig rendszeresen posztolt a közösségi médiában, a koronavírussal kapcsolatban lapunk is többször idézte.

16 éve a pályán

Budapest 9. kerületének egyik legkedveltebb háziorvosa 16 év után határozta el magát, hogy otthagyja a praxisát. A döntésről a Facebookon számolt be Dr. Eörsi Dániel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szőke vakcina fehér lovon

A háziorvos rendkívül aktív, többször nyilatkozott lapunk hasábjain is, például a koronavírus alatt. Egy évvel a világjárvány kitörése után például azt mondta, mindenkinek ajánlja, hogy oltakozzon. Azt mondta, válasszák azt, ami jelenleg rendelkezésre áll. „Ezek egészen biztosan sokkal nagyobb immunitást biztosítanak, mintha csak várunk a szőke vakcinára fehér lovon” – fogalmazott.

 

Népszerű háziorvos

Humora, empátiája és szakértelme rendkívül népszerűvé tette Dr. Eörsi Dánielt, és nem csak a hozzá járó páciensek körében. Most azonban fontos döntést hozott a háziorvos.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vált

Bár nemrégiben még a háziorvoslás hiányzó reformjáról publikált, most mégis úgy döntött: itt az ideje váltani. „Kedves pácienseim, kollégáim, barátaim! Ezúton értesítek mindenkit, hogy 2023. szeptember 30-ig maradok háziorvos, utána helyettesítésemet a Ferencvárosi Önkormányzat fogja biztosítani” – jelentette be.

Hiány van belőlük

A posztot kiszúró mfor.hu azt írta, hogy az egykor lelkes háziorvos kemény utat tett meg a döntésig. Miközben annak a generációnak a tagja, akiből országosan is óriási a hiány.

Korrajz

„Facebook-posztjaiban az arra kíváncsiakat az alapellátás mélyebb bugyraiba is beengedi, miközben úgy villantja fel 2023 egészségügyének jelen idejét, hogy nem túlzás azt állítani, akár korrajznak is beillenek az írásai” – írja a lap.

Régi sémák

Dr. Eörsi Dániel szerint inkább okozzák a nagyon régi, kimondatlan társadalmi sémák az egyre többet emlegetett egészségügyi alapellátás problémáit, mint az aktuálpolitika. Úgy látja, hogy inkább nullszaldóra jönne ki, ha az utóbbi évek támogató és akadályozó intézkedéseit mérlegre tennénk.

Magára hagyatott háziorvosok

A háziorvos rendszeresen írt arról is, hogy mi vitte őt erre a pályára, mi viszi el onnan, a járványról, a praxisközösségi rendszerről, az orvos-beteg viszonyról, a közömbösségről, a halálhoz való viszonyáról vagy a háziorvosok magára hagyatottságáról.

A civilek nagykövete

„A háziorvosnak van egy közvetítő szerepe a fehérköpenyes egészségügy és a civil ruhás lakosság között. Régen azt hittem, hogy én a civilek nagykövete vagyok a fehér ruhások között, de mára átálltam a másik oldalra. Én egy orvos vagyok, aki viszonylag közel jött az emberekhez” – fogalmazott az egyik helyen.

Mindenki VIP volt

2007 májusa óta praktizált Ferencvárosban. Azt is leírta, hogy asszisztensével – akivel hosszú évekig dolgozott együtt – a rendelőben nem kivételeztek senkivel, ott mindenki kvázi VIP-páciens volt.

Legnehezebb sorsú településekre megy

Azt is közölte végül, hogy továbbra is háziorvosi munkát szeretne végezni, de már nem praxisban. „Csapatban szeretnék dolgozni, ahol tanulni tudunk egymástól, de nem szeretnék ügyviteli dolgokkal foglalkozni, és szeretném nagyjából előre tudni, hogy hány beteget kell ellátnom aznap” – tudatta, majd utalt arra, hogy a Máltai Szeretetszolgálat munkáját fogja segíteni a legnehezebb sorsú településeken. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Dr. Eörsi Dániel – fotó: Facebook