Amint arról korábban beszámoltunk, borzalmas gyilkosság miatt riasztották a rendőröket a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagydoboson: egy 23 éves asszony, halálra szúrta a 30 éves B. Miklóst. A pár veszekedett, a nő pedig közben kést rántott és egyetlen szúrással végzett a férfival.
17 évesen ismerte meg Adélt
Miklós még csak 17 éves volt, amikor megismerkedett a tőle hat évvel idősebb nővel, akinek akkor már volt egy egyéves fia. A hét év alatt két közös gyermekük, egy fiú és egy lány is született. Kapcsolatukat azonban a féltékenység árnyékolta be. Adél, a gyanúsított nem engedte szabadon Miklóst. A féltékenység odáig fajult, hogy Miklós a testvéreit és az édesanyját is csak titokban látogathatta meg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Nem éltek jól
„Mintha a nő ki akarta volna sajátítani a tőle hat évvel fiatalabb férfit. Nem, nem éltek szépen… Az csak a máz volt, amit a kívülállók láttak. Inkább engem vitt volna el a halál és nem az én drágámat” – mondta az áldozat édesanyja.
El akart költözni
„Már többször el akart költözni Adéltól a fiam, de amikor eljött esténként, csak ült és nézte a telefonjában a gyermekei fotóit. Ilyenkor visszament, de egy-két nap elteltével minden kezdődött ugyanonnan” – mondta a gyászoló anya a frissmedia.hu-nak.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A tragédia előtt az édesanyját hívta
A tragikus vasárnapon a 194 centis 140 kilogrammot nyomó férfi hívta az édesanyját: „Már megint veszekedünk, én ezt már nem bírom” – majd valami elhangzik a telefonban, amit Miklós édesanyja nem ért, de válasz egyértelmű: „Adél, pakold össze a cuccokat, elmegyek, elhagylak”. Majd kinyomta a férfi a telefont.
Már csak a halott fiát találta meg
10 perc múlva már a férfi anyósa hívta a nászasszonyát: „Miklós leszúrta magát, de már itt vannak a mentők”. Amikor odaért Miklós édesanyja és az egyik lánytestvére a fiatalember élettelen teste a folyosón volt. Hiába a gyors segítség, a mentősök kimondták a visszavonhatatlan tényt, a halál beálltát.
Menthetetlen volt
A férfi menthetetlen volt, egy 12 centiméter hosszúságú kés a szívébe hatolva fosztotta meg az életétől. Adél, Miklós párja, önvédelemre hivatkozik. Csakhogy Miklós alkarján tipikus védekezési sérülés volt, amit akkor szerezhetett, amikor a támadója a késsel felé szúrt először. Ez a szúrás olyan erős volt, hogy Miklós alkarját átszúrta. A támadó ismét lecsapott, a kés hideg pengéje a 140 kilós férfi szívébe hatolt. A nő azt állítja, hogy a férfi kábítószert fogyasztott, még aznap is, amikor a tragédia történt. Az asszony szerint, amikor hazament, agresszív volt, állítása szerint rátámadt. Ezért szúrt.
Az anyjával is verekedett?
A nő karján ugyan van egy vágás, de Miklós édesanyja szerint, Adél ezt akkor szerezte, amikor az anyjával veszekedett. Emiatt pedig még a mátészalkai kórházba is be kellett mennie, ott látták el a sérüléseit.
A jegyzőkönyv mást mond
A család az előzetes boncolási jegyzőkönyv ismeretében állítja, hogy a férfi szervezetében az előzetes toxikológiai vizsgálat nem mutatott ki alkoholt és drogot sem. Azaz szerintük Adél nem mond igazat.
Senki semmit nem hallott
A gyászoló anya azt sem érti, hogy miért nem hallott senki semmit, amikor a gyilkosság történt. Azt mondta, abban a háznak csak az egyik szobájában lakott a pár, mert ott lakik Adél édesanyja és néhány rokon és a gyerekek is. Főleg, hogy fia, amikor az életéért küzdött, megpróbált bemenni a konyhába, de a folyosón esett össze és ott is halt meg.
Ellentmondásba keveredett
A napokban az asszonyt visszavitték a helyszínre és meg kellett mutatnia, hogy hol, mi történt. A helyszíni kihallgatás során a nő több ellentmondásba került és úgy tudjuk, hogy az előzetes orvosszakértői jelentés nem teljesen támasztja alá a gyanúsított vallomását.
Eltemették az áldozatot
Miklóst csütörtökön temették el. Sem a gyermekei, sem a legtartóztatásban lévő élettársa nem volt ott a szertartáson. A helyi református lelkész így búcsúzott a férfiról: azon a vasárnap esetén egész Nagydobost szíven szúrták. Miklós kegyetlen halálára nincs magyarázat, csak fájdalom. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: ebben a házban történt a tragédia – Forrás: TV2