Óriási akciót tartott a rendőrség, miután felmerült annak gyanúja, hogy egy 34 éves versendi nő halálát mérgező anyaggal felütött drog okozta. Az akció során öt férfit és két nőt is elfogtak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt másfél évben kábítószert árultak Versenden. Egyiküket hálált okozó testi sértéssel is gyanúsítják. A kábítószerterjesztők elfogásáról készült videót cikkünk végén tudod megnézni.
Drog miatt halt meg egy nő
Felmerült a gyanú, hogy egy 34 éves versendi nő halálát drog okozhatta, ezért eljárást indított a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Ennek eredményeképp szerdán és csütörtökön hét embert fogtak el. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kábítószert árultak
Öt férfit és két nőt megalapozottan azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt másfél évben kábítószert árultak Versenden. A gyanúsítottak otthonaiban a drog terjesztéséhez szükséges eszközök mellett fűrészgépet, fűkaszát és fúrógépet is lefoglaltak a rendőrök.
Felderítik a vásárlói kört
Több jel is arra mutat, hogy a vásárlók gyakorta lopott tárgyakkal fizettek a szerért. A fogyasztói kör feltérképezése és elszámoltatása jelenleg is tart – derül ki a rendőrségi közleményből.
Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Mérgező anyaggal keverte
Egy 27 éves nőt azzal is gyanúsítanak, hogy olyan drogot árult, amelyet előzetesen mérgező anyaggal ütött fel, majd eladta azt a 34 éves későbbi áldozatnak.
Pénzt találtak a melltartójában
A kábítószer-kereskedelem gyanúját erősíti az a tény, hogy a nő melltartójából nagyobb összegű pénz került elő, túlnyomó részben 500-as, 1000-es és 2000-es címletekben, amik megfelelnek a porciózott drog ellenértékének.
Őrizetbe vették őket
A rendőrök kihallgatták, majd őrizetbe vették a gyanúsítottakat, és kezdeményezték letartóztatásukat. Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoznak ellenük, továbbá a 27 éves nővel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt is indult eljárás. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
A banda elfogásáról készült rendőrségi videó
Kiemelt kép: illusztráció

