Döbbenetes, hogy mit engedett meg magának az a két kamaszlány, akik úgy megverték 14 éves lány társukat, hogy rendőrségi ügy lett belőle. A 16 és 17 éves Pápán élő elkövetők jó úton haladnak a nevelőintézet felé. Most a legvalószínűbb, hogy felügyelőtisztet rendelnek ki melléjük.

Négy verekedés

Három nap alatt négyszer vert össze egy 14 éves lányt két kamaszlány, miközben több sokkoló videó is készült az eseménysorozatról. Az áldozatot sikátorba rántották, ütötték, haját tépték, és egy kőfalba is beleverték a fejét, ami sérüléseket okozott az arcán és a koponyáján. A rendőrség testi sértés miatt indított eljárást a 16 és 17 éves elkövetők ellen. Az esetről videó is készült, ezen jól látszik, hogy egy fiú áll a verekedők közé és próbálja meggátolni az erőszakot. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Sokkoló

A 16 és 17 éves elkövetők szerint az áldozat szidta az édesanyjukat, ezért verték meg. A 14 éves lány édesanyja elmondta, hogy a bántalmazók felkeresték és meg akarták vele beszélni az incidenst, hogy ne legyen nagyobb visszhangja az ügynek. Az édesanya a Tényeknek elárulta, hogy először beleegyezett a dologba, majd meglátta a videófelvételt, ami sokkolta és feljelentést tett a rendőrségen.

Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!

 

 

Felügyeletre számíthatnak az elkövetők

Fiatalkorú elkövetők esetében a magyar jogrendszer elsősorban nem a bebörtönzésre, hanem a nevelésre és a pártfogolásra törekszik, így a 16 és 17 éves lányok esetében a legvalószínűbb kimenetel a pártfogói felügyelet mellett kiszabott próbára bocsátás vagy jóvátételi munka.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kényszerintézkedés

Amennyiben a bántalmazás súlyos testi sértést okozott, vagy az esetet megalázó módon rögzítették és megosztották, a bíróság javítóintézeti nevelést is elrendelhet, amely a szabadságvesztésnél enyhébb, de a családi környezetből való kiemeléssel járó kényszerintézkedés.

Nyoma lesz

A büntetés mértékét döntően befolyásolja, hogy a 14 éves áldozat sérülései nyolc napon túl gyógyulnak-e, illetve megállapítható-e a csoportos elkövetés ténye, ami jelentős súlyosbító körülmény. Bár az első elkövetők ritkán kapnak végrehajtandó börtönbüntetést, az eljárás mindenképpen nyomot hagy az erkölcsi bizonyítványukban, a pártfogó tiszt pedig folyamatosan ellenőrzi majd az iskolai előmenetelüket és magatartásukat, próbálva megelőzni a bűnismétlést.

Segélyvonal

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az Egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Itt a videó

Kiemelt kép: részlet a videóból