Azt hitte, hogy ha imádkozik, nem érheti baj – ezt mondta Csókay András, amikor felidézte a 7 évvel ezelőtt elhunyt kisfia történetét. Az idegsebész 10 éves gyermeke a családi házuk medencéjébe fulladt meg, édesapja hiába próbálta, nem tudta megmenteni gyermekét.

Meghalt Csókay András fia

2014 februárjában, a családi házuk medencéjében halt meg Csókay András kisfia. A 10 éves Marcit elkapta egy epilepsziás roham, beleszédült a medencébe, ahol az ott összegyűlt néhány centis esővízbe fulladt bele. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Megpróbálta újraéleszteni

„Amikor megpillantottam a medencében, kihúztam, majd megpróbáltam újraéleszteni, olyan volt, mintha a sátán kacaját hallottam volna. Megőrültem a fájdalomtól, de a tragédia nem gyengítette a hitemet” – idézte fel a napokban a Felforgatók című műsorban a világhírű idegsebész élete legnehezebb pillanatát.

A születésnapján halt meg

„Marci epilepsziás volt, de kezelték, nem volt probléma, mégis rohama lehetett, úgy eshetett bele abba a francos medencébe. A születésnapjára készültünk, a keresztszülei pont megérkeztek, de csak azt hallották, ahogyan kiáltok, hogy meghalt a gyerek” –mesélte az idegsebész.

Szkeptikussá válik az ember

A köztudottan mélyen vallásos Csókay András azt mesélte, hogy egy ilyen tragédia után az ember szkeptikussá, kiábrándulttá válik. Fia halála után „a lelki tűz kifogyott benne”.

Jobb orvos és férj lett belőle

„Depressziónak nevezzük, amiben akkor voltam. De tudtam, akkor is ki kell tartani a hitben. 15 hónap kellett hozzá, de sokkal erősebb, boldogabb, jobb orvos, és még szerelmesebb lettem a feleségembe. Tudtam, hogy az a gyerek nagyon jól van, és megölelem majd, és biztos voltam abban, hogy ő a mennyben van, hát onnan irigyeljem én őt?” – mondta a műsorban az idegsebész.

„Megjött az útmutatás”

„Vallásos gőg volt bennem. Az az, amikor azt hiszed, te olyan jó hívő vagy, olyan sok imagyakorlatot végzel, hogy talán különb vagy, mint a többi vallásos ember, és máshogy szeret téged Isten. Majd megjött az útmutatás erre hét évvel ezelőtt, amikor meghalt a kisfiam, ráadásul rendkívül tragikus módon. Ott jöttem rá, hogy hiába vagyok én egy mélyen megtért, a jó Isten kedvencének hitt ember, ha a tízéves kisfiam belefullad a születésnapján a medencében lévő húszcentis vízbe”.

Misztikus tapasztalat

„Ráadásul pár éve egy mise alatt megjelent előttem a szentostyában Jézus, amint átfogta Marci vállát. Hallható hangon hallottam, hogy „Jól látod, apu!” Ez egy misztikus tapasztalat volt, ami még jobban megerősítette a hitemet”.  

A Műegyetem után lett orvos

Csókay András 1980-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán tanult, majd ott szerzett diplomát 1980-ban. Pályáját mérnökként kezdte, három év múlva pályát módosított, és 1983 és 1989 között a Semmelweis Orvosi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1989-ben orvosi diplomát szerzett, majd 1994-ben idegsebész szakvizsgát tett.

Sziámi ikrek szétválasztása

Az idegsebész és csapata 2017-ben kezdte meg a baglandesi sziámi ikrek szétválasztó műtétjét. A 2,5 évig tartó műtétsorozat 2019. augusztus elején ért véget, amikor a magyar orvoscsoport végleg szétválasztotta Rabeját és Rokeját. A két kislány 2021 márciusában végleg elhagyhatta a kórházat, azóta szüleikkel élnek. 

A hit segítette

A dakkai, sziámi ikerpárt szétválasztó műtét, melynek híre bejárta a világsajtót, rendre felvetette a kérdést, hogy mi a titka annak, hogy Csókayiék megoldást találtak egy addig megoldhatatlannak tartott orvosi kihívásra. A kérdésre Csókay András válasza az volt, hogy Jézus-imája soránkapta az ötletet az agyi vénák elválasztásának új, lehetséges módjára. A nemzetközi orvosi szaklapokban való publikációiban is arra törekedett, hogy elfogadtassa hitvallását: “Istenhit nélkül nem sikerült volna szétválasztani a sziámi ikreket”.  

Budapest díszpolgára

2019 nyarán Tarlós itván akkori főpolgármester Budapest díszpolgára címet adományozta Csókay András idegsebésznek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csókay András