A Fejér Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki meglopta majd megmérgezte a dunaújvárosi idős házaspárt. A férfi élettársa és további két személy a sértettek pénzének elköltésében működtek közre. Videó is készült korábban a házkutatásról, amit a cikk végén találsz.

Először a bizalmukba férkőzött

A vádirat szerint a férfi elhatározta, hogy a nagynénje és házastársa bizalmába férkőzve próbál pénzhez jutni, mivel tudta, hogy közvetlen hozzátartozójuk nincs. A férfi látogatásai sűrűsödtek annak érdekében, hogy a rossz fizikai, mentális állapotban lévő sértettekben bizalmat ébresszen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megtalálta az elrejtett pénzt

A férfi a ruhásszekrényben elrejtett 4 millió forintot, majd később 2 millió forintot ellopott. Az idős asszony észrevette a pénz eltűnését, ezért a megmaradó 8 millió forintot elhelyezte a bankszámlán. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Megtudta a bankkártya kódját

A férfi a sértett által igényelt új bankkártya kézbesítésével annak kódját megismerte, majd a kártyát megszerezte. A férfi 34 alkalommal összesen 5.100.000 forintot vett fel automatákból, amelyet az élettársával közösen feléltek, illetve mintegy 2.700.000 forintot bankkártyás vásárlások során elköltöttek. A férfi fia és annak élettársa a bankkártya megszerzéséről tudott, ők a vásárlásokkal 425.000 forint kárt okoztak.

Pénzt akart levenni a nő, ekkor derült ki a lopás

Az idős asszony sikertelenül próbált 100.000 forintot felvenni, ezért panaszt tett, így a pénzintézet pedig vizsgálatot rendelt el, amelyről a férfi tudomást szerzett. Ekkor elhatározta, hogy nyugtató felhasználásával a sértetteket megöli, de a tervéről az élettársát nem tájékoztatta.

A borba rakta bele a mérget

A férfi 2020. február 20-án – azt állítva, hogy születésnapot érkeztek ünnepelni – magával vitt egy üveg bort. A férfi a nyugtatóból nagyobb mennyiséget porrá törve belekevert a borba, abból töltött a sértetteknek, és a borosüveget a szobába bekészítette.

Először az idős nő lett rosszul

A sértettek a bort megitták, amelyre az idős asszony rosszulléttel, hányással, egyensúlyvesztéssel reagált, az idős férfin ekkor még a gyógyszermérgezés tünetei nem voltak észlelhetők. A vádlott és élettársa a sértetteket magukra hagyták azért, hogy ne tudjanak segítséget kérni, ezért a férfi az idős asszony mobiltelefonját elvitte, a vezetékes telefon kábelcsatlakozóját kihúzta. A borosüveget és a bögréket magával vitte, azokat összetörte és egy hulladékgyűjtőbe dobta.

Nem akart segítséget hívni

A férfi a következő napokban nem látogatta a sértetteket, élettársa pedig nem nyújtott segítséget nekik. A vádlottak három nap múlva mentek el a sértettek lakásához, azért hogy a férfi meggyőződjön a házaspár állapotáról. Amikor nem nyitottak ajtót, a férfi segítséget hívni nem akart, csupán az élettársa nyomására tárcsázta a segélyvonalat.

Az asszony túlélte a mérgezést, férje belehalt

Az asszony állapota kórházi ellátása során stabilizálódott, az idős férfi azonban 2020. március 7-én elhunyt. Halálának oka heveny keringési elégtelenség volt, állapotának rohamszerű, végül halálához vezető romlásához a nyugtató hatóanyagtartalma miatti több napos, zavart tudatállapotban töltött mozgásképtelenség járult hozzá.

Elszökött a férfi

A rendőrség korábbi közlése szerint a 26 éves K. Andreát a Fejér megyei nyomozók 2020. július 22-én elfogták, és – őrizetbe vétele mellett – előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társa, az 58 éves M. László, miután tudomást szerzett a rendőri intézkedésről, szökésben van, elfogatóparancsot adtak ki ellene, de később elfogták.

Fegyház várhat a férfira

Az ügyészség vádiratában a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást, élettársával szemben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés, a férfi fiával és élettársával szemben pedig – tárgyalás mellőzésével – ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta. Az ügyészség a sértett által előterjesztett polgári jogi igény elbírálására is indítványt tett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videó is készült korábban a házkutatásról:

Kiemelt kép: illusztráció