Elütöttek egy ittas férfit, aki az úton tántorgott Egervölgyön. A férfi a segítségére siető szintén ittas állapotban lévő nő miatt szenvedett balesetet. A nő megpróbálta megmenteni őt, ami miatt a sofőr félrerántotta a kormányt. A férfi életveszélyesen megsérült.

Észrevette az ittas nőt

Munkából ment hazafelé a sofőr, aki elütötte az ittas férfit. Az autó vezetője elmondta, hogy észrevett az út szélén egy nőt – olvasható a 112press.hu oldalon.

Kiugrott a kocsi elé

A jármű nagyjából 40 kilométer/órás sebességgel közlekedett, amikor a nő az autó elé lépett vagy ugrott.

Betört szélvédő

„Hirtelen azt hittem, hogy stoppolni akar. Félrehúztam a kormányt és azt figyeltem meglepetten, hogy mit akar ez a nő, amikor egy nagy csattanással  betört a szélvédőm” – mondta az autót vezető férfi.

Nem tudta mi történik

Elmondta, hogy fogalma sem volt, mi történt. Amikor megállt, akkor döbbent rá, hogy elgázolt valakit.

A sötétben tántorgott

Az ittas férfi a felezővonalnál volt, fekete ruhában. A sofőr elmondta, hogy nem látta őt az ütközés előtt.

Segíteni akart

„A nő is ittas volt, megszondáztatták. Megkérdeztem tőle, hogy miért ugrott elém, azt mondta, hogy jelezni akarta, hogy a társa az úton van – magyarázta a sofőr.  

Szerencsétlen helyzet alakult ki

Az autót vezető férfi elmondta, hogy ő pont azért ütötte el a gyalogost, mert a nőre figyelt. Az elütött gyalogos még az eszméleténél volt a baleset után, és lehetett vele beszélni.

Súlyosan megsérült

A férfi sajnálatát fejezte ki az eset miatt. A mentők azonnal kórházba vitték a gyalogost. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A járda megfelelő

A baleset helyszínén mindkét oldalon széles és jó minőségű a járda. A rendőrség igazságügyi szakértő segítségével vizsgálja a balesetet.

Másik ittas férfi

A baleset után, helyszíni szemle során egy újabb tántorgó férfi jelent meg a helyszínen. A rendőrök megállították. Az ittas férfit kijárási korlátozás megszegéséért bírságolták meg.   

Kiemelt kép: A helyszín a baleset után – Forrás: 112press.hu