Megjelent az a rendelet, amely szabályozza, milyen tárgyakat nem szabad bevinni az iskolába, illetve melyeket lehet csak korlátozottan használni. A szabályokat az első osztálytól a tizenharmadikig be kell tartani és szeptember 1-től lép érvénybe. 

A rendőrséget is hívhatják 

Magyar Közlönyben megjelent jogszabály két kategóriát határoz meg. Az első a tiltott tárgyak körébe tartozó eszközöket egyáltalán nem lehet bevinni az iskolába. Akinél ilyet találnak, azt felszólíthatják, hogy azt adja át. Akár a rendőrséget is értesíthetik. Ritka esetekben viszont engedéllyel bevihetők ilyen tárgyak az intézménybe.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Le kell adni az okos eszközöket

A második a korlátozottan használható tárgyakat, elsősorban az okostelefonokat, internetelérésre alkalmas okoseszközöket be lehet vinni, de ezeket a tanítás elején le kell adni. Ezeket az iskolának meg kell őriznie, majd a tanítás végén vissza kell adni a diákoknak.

 

Tiltott tárgyak 

A rendelet nem részletezi, hogy mi is tekinthető tiltott tárgynak. Ezzel kapcsolatban más jogszabályokra utal, tehát ezeket onnan kell megkeresni. Ide tartoznak a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök: például a 8 centiméternél hosszabb pengéjű kés, a dobócsillag, a rugós kés, az íj, a számszeríj, a francia kés, a szigonypuska, a parittya, a csúzli. Ide sorolják az ólmosbotot, a boxert, a láncos botot, a gázspray-t, a lőfegyverutánzatot vagy az elektromos sokkolót is, de az álkulcsokat, a mechanikus vagy elektromos elven működő zárnyitó szerkezeteket is.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kábítószer, lőfegyver

Tiltott tárgynak minősül minden olyan eszköz vagy termék, amelynek birtoklását a szabálysértési törvény vagy a Büntető Törvénykönyv tiltja, így például a kábítószerek, a lőfegyverek vagy a pirotechnikai eszközök. Szintén nem vihetnek be az iskolába a diákok 18 éven aluliak számára nem értékesíthető terméket, tehát például cigarettát, bármilyen dohányterméket vagy alkoholt.

A tanárok szerepe 

A rendelet bizonyos megkötésekkel a fenti esetekben is lehetővé teszi azt, hogy akinél valamilyen tiltott tárgy van, azt az iskola házirendjében meghatározott személy átvegye és visszaadásig tárolja, feltéve ha annak birtoklását jogszabály nem zárja ki. Ezek alapján például a 18 éven felüli diákoknak a cigarettát le kell adniuk, de azt nekik vissza kell adni. A rendeletet a tanároknak kell betartatniuk, ha például felmerül, hogy az iskolában valakinél olyan tiltott tárgy van, amelynek birtoklása szabálysértés vagy bűncselekmény.

Értesítik a szülőket

Ilyenkor a jogszabály szerint a pedagógus vagy a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott felszólítja a diákot annak igazolására, hogy a tiltott tárgy nincs a birtokában, illetve „ezzel egyidejűleg értesíti a nevelési-oktatási intézmény rendjének fenntartásában közreműködő személyt, iskolaőrt vagy rendészt, az általános rendőri szervet és a tanuló szülőjét”.

Külön engedély 

Ha egy diák engedélyt kap arra, hogy nála lehet ilyet tárgy, akkor azt a rendelet szerint alaposan adminisztrálni kell. Az igazgató vagy a pedagógus a tanulmányi rendszerben rögzíti a birtoklás és a használat célját, az engedély érvényességének időtartamát (tanóra, foglalkozás, tanítási év), továbbá a birtokolható tárgyat – olvasható a jogszabályban.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció