Meghalt Dusicza Ferenc, református lelkész, az RTL vallási és kulturális műsorainak egykori szerkesztője. A lelkész az Üzenet című műsorban és a Reggeli-ben dolgozott, de rendszeresen közreműködött a Híradóban és a Fókuszban is, ahol szakértőként szólalt meg számos alkalommal. A 73 éves lelkész hosszú, súlyos betegség után halt meg.

Az RTL munkatársa volt 

Dusicza Ferenc 1951-ben született Budapesten, a 2000-es évek elejétől volt a közreműködője az RTL-nél vallási műsorainak. Az augusztus 20-i ünnepségen ő vezette az élő közvetítést több alkalommal. Az RTL hírigazgatója szerint Dusicza több volt mint egyszerű kolléga, mert nemcsak a nézőknek, de a munkatársainak is lelki támaszt nyújtott.

Gyászol a csatorna

„Ferenc vagy Feri, akit mindenki atyának szólított, egyáltalán nem akart református lelkésznek látszani külsőségekben. De belül mindenkit megérintett a humánuma, az embersége. Mindenki nyugodtan fordulhatott hozzá tanácsért, és mindenkivel hosszan el tudott beszélgetni. Remek ember volt, nagyon jó volt vele dolgozni” – mondta az RTL Híradó riportjában Kotroczó Róbert hírigazgató.

Hirdetés

Gyászolnak a hívek 

Dusicza Ferenc Csajágon szolgálta egyházát. A Balaton-parti településen sokan gyászolják lelki vezetőjüket. “Drága Lelkész úr! Hálás vagyok a barátságáért, a sok jó szóért, kedvességért! Szívemben örökre megőrzöm! Nyugodjon békében!” – írta az egyik egyháztag a közösségi oldalon. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az RTL így búcsúzik egykori munkatársától

Kiemelt kép: Dusicza Ferenc