Elhunyt az a kisfiú, akinek szervezetét agyevő amőba támadta meg. A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy a fertőzés a párkányi Vadas fürdőben történt-e, ahol a kisfiú úszásoktatáson vett részt. A halálos baktérium miatt lezárták a párkányi fürdőt, a víz bevizsgálása jelenleg még folyamatban van. 

Lezárták a strandot

Amint arról korábban beszámoltunk, egy 11 éves kisfiút súlyos állapotban szállították kórházba, miután a gyanú szerint agyevő amőba fertőzést kapott. A kisfiú a tünetek megjelenése előtt az Esztergommal átellenben található, párkányi Vadas Termálfürdőben volt úszásoktatáson. A strand vezetősége azonnal lezárta a kültéri medencéit, ahol az oktatás zajlott, és vízmintát vettek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Vízmintát vettek 

A termálfürdő közleményben azt írta, hogy eddig begyűjtött, összes medencéből vett vízminta nem erősítette meg semmilyen baktérium előfordulását. Ennek ellenére a lezárás június 20-ig érvényben marad a strandon. A nyitásról a szlovák Közegészégügyi Hivatal hivatalos rendeletének kézbevétele után tájékoztatják a vendégeket – írja a kemma.hu.

Hirdetés

Szombaton vitték kórházba

11 éves erdőháti fiú utoljára a párkányi Vadas fürdő medencéiben mártózott meg, és napokkal ezután jelentkeztek nála a tünetek, azt viszont egyelőre vizsgálják, hogy ott juthatott-e szervezetébe a parazita. A gyermeket szombaton szállították kórházba súlyos központi idegrendszeri károsodással. Azóta kritikus állapotban volt. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Meghalt a kisfiú 

Dana Kamenická, a pozsonyi gyermekkórház (NÚDCH) szóvivője a TASR hírügynökséggel közölte: az intézet orvosai és egészségügyi dolgozói minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni annak a 11 éves kisfiúnak az életét, akinek szervezetében úgynevezett agyfaló amőbát diagnosztizáltak. Mindannyian rendkívül sajnáljuk, de a NÚDCH orvosainak és egészségügyi dolgozóinak maximális erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni a fiú életét” – jelentette be a kórház szóvivője, Dana Kamenická az Új Szó beszámolója szerint. 

Zajlik a vizsgálat

Az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal vasárnap óta megelőző intézkedésként bezáratta a párkányi Vadas strandfürdőt, mivel a 11 éves kisfiú június elején ott járt. Jelenleg vizsgálják, kimutatható-e az amőba jelenléte a fürdő vizében, vagyis egyelőre nem ismert, hogy a gyermek pontosan hol fertőződhetett meg. 

Agyevő baktérium

Az úgynevezett „agyevő baktérium” valójában nem baktérium, hanem egy egysejtű amőba, a Naegleria fowleri. Ez a mikroorganizmus meleg édesvizekben – például tavakban, folyókban vagy nem megfelelően klórozott medencékben – fordul elő, különösen a nyári hónapokban. Az emberre nézve akkor jelent veszélyt, ha víz az orron keresztül jut be az orrjáratokba, például fejesugrás vagy úszás közben. A Naegleria fowleri innen felvándorolhat az agyba, ahol heveny agyvelőgyulladást, úgynevezett primer amőbás meningoencephalitist (PAM) okoz. Ez az állapot rendkívül gyors lefolyású és legtöbbször halálos, mivel az agyszövetet szó szerint „felfalja”.

Halált okozhat

A fertőzés rendkívül ritka, de rendkívül súlyos. A tünetek általában a fertőzést követő 1–12 napon belül jelentkeznek, és kezdetben fejfájás, láz, hányinger, valamint szaglás- és ízérzékelés elvesztése formájában mutatkoznak meg. Később görcsök, zavartság, hallucinációk és kóma is felléphetnek. A betegség ellen jelenleg nincs biztos gyógymód, bár néhány ritka esetben sikerült a beteget megmenteni – főként akkor, ha korai stádiumban felismerték és agresszív kezelést kezdtek. A megelőzés kulcsfontosságú: kerülni kell a meleg, állóvizek orron keresztüli belélegzését, például orrcsipesz használatával vagy víz alatti fejesugrás mellőzésével. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: párkányi Vadas Termálfürdő