Már Bajót környékén is medvét láttak. A Komárom-Esztergom vármegyei település hivatalos Facebook-oldalán figyelmeztették a helyieket. A medve a településhez közeli erdőben bukkant fel. Pár héten belül ez a harmadik település, ahol medvét észleltek a helyiek. 

Medveriadó Bajótnál

Ezúttal a szlovák határhoz közeli, de Budapesttől légvonalban mindössze 28 kilométerre fekvő Bajót község önkormányzata fújt riadót miután az erdőben láttak egy példányt. Arra kérik a helyieket, hogy ameddig a helyzet nem tisztázódik, inkább kerüljék el az erdő területét, de a megfelelő intézkedéseket már megtették. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Ne menjenek az erdőbe

„Nemrég kaptuk a hírt, hogy Szentkereszten az erdőben és a pataknál medvét láttak. Kérünk mindenkit, hogy amíg nem tisztázódik a helyzet, a legnagyobb körültekintéssel járják az erdőt. Illetve függesszék fel egy kis időre a kirándulást, gombászást stb…Az illetékes hatóságok tudnak róla, az intézkedést megkezdték. Amint valami fejleményt megtudunk, tájékoztatjuk a lakosságot” – olvasható a Facebookon közzétett felhívásukban.

 

Medve Nyírmáronfalván

Pár héten belül ez már a harmadik eset, hogy Magyarországon medvét észleltek. Először Hajdú-Bihar vármegyében, Nyírmártonfalva közelében jelentettek medvét. “2024. szeptember 28-án Nyírmártonfalva Község polgármestere telefonon tájékoztatta a Hajdúság-Dél-Nyírség Tájegység vezetőjét arról, ismételten bejelentést kapott, Vámospércs-Haláp között a 48-as számú főúton látták az állatot. Az elmúlt napokban, jelen voltak a térségben a Tájegység tagjai, több alkalommal jártak a megnevezett helyen” – írta közleményében az erdőgazdaság. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Állítólag állatra is támadt

A tanyavidéken egyébként már korábban is megjelenhetett az állat, az egyik gazda arról számolt be, hogy hetekkel ezelőtt három birkája és egy kutyája pusztult el vélhetően medvetámadásban. De erre egyelőre semmilyen kézenfekvő bizonyíték nincs. 

Medve egy borsodi gyümölcsösben

Másnap, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Borsodszentgyörgy egyik gyümölcsösében láttak egyet. “Szeretnénk értesíteni a tisztelt lakosságot, hogy a Palina-Völgye Vadásztársaság tájékoztatása szerint 2024.09.29. 18:30-kor Borsodszentgyörgy község határában, a palinai gyümölcsösben egy nagy méretű (valószínűleg felnőtt/kifejlett) barnamedvét figyeltek meg. Ezen információk tudtában kérjük azokat, akik pl. természetjárás, túrázás, vagy gombázás alkalmával az erdőt járják, legyenek körültekintőek, egyedül ne induljanak el, lehetőleg csoportosan, akár beszélgetve járják az erdőt, ezzel is csökkentve egy esetleges baleset lehetőségét”- írta a borsodszentgyörgyi önkormányzat hivatalos oldalán. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Itt van Bajót, kattintással nagyítható a térkép

Kiemelt kép: illusztráció