Eltemették azt a családanyát, aki néhány nappal azt követően vesztette életét, hogy életet adott a negyedik gyermekének. Amint azt a Kékvillogó is megírta Vanda otthon lett rosszul, azonnal kórházba szállították, ám az életét már nem lehetett megmenteni. Kiderült, hogy egy vérrög elérte a szív artériáját és elzárta a szívet. Trombózisba halt bele.

Rosszul lett

A négygyermekes anyuka a Bács-Kiskun megyei Tasson élt, a 28 éves nő alig pár hete hozta világra negyedik gyermekét, Gergőt. Anyát és babát aztán hazaengedték a kórházból, ám Vanda nem sokkal később rosszul lett. Azonnal kórházba vitték, ahol egyből a műtőbe tolták, onnan viszont már nem mehetett haza, életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Összeomlott a család

A család teljesen összeomlott a történtek után, senki nem érti, mi is történt pontosan. A nő gyászoló édesapja a Ripostnak azt mondta, a lánya nem kapott vérhígító injekciót, csak tablettát, amit szedett is.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Megszólalt az édesapa

„Pontosan azt csinálta, amit a doktor mondott neki, de mégis, tíz napra rá otthon rosszul lett. Kihívták az ügyeletet és a mentőket, de időközben elmúlt a rosszulléte, így nem akart elmenni a mentővel.”

Döntés

„Végül a férjével azt mondták, az orvos döntse el, hogy mit csináljanak, ő pedig vizsgálatok nélkül közölte vele, hogy csak ki van merülve és folyadékra van szüksége.” – árulta el Vanda édesapja, Imre, aki hozzátette:

Kórházba vitték

Vanda pár nappal később megint rosszul lett, akkor a veje hívta telefonon, hogy a nőt kórházba kellett vinni, azonnali műtétre volt szükség. „Ezután már csak azzal hívtak fel, hogy meghalt a lányom…” – mondta Imre. Később kiderült, egy vérrög elérte a szív artériáját és elzárta a szívet. Vanda tehát trombózist kapott, ez okozta a halálát.

Németországban éltek

Vanda és a családja korábban Németországban élt, az első három gyermekét ott hozta világra. Két évvel ezelőtt azonban hazaköltöztek, majd eldöntötték szeretnének még egy babát vállalni.

Apukája nem akarta, hogy itthon szüljön

Édesapja egyébként többször mondta neki, lehet jobb volna, ha a Gergőt is Németországban szülné meg, ám a lány úgy érezte nincs gond, biztonságban van, így végül Magyarországon császározták meg. A fiatal nőt a tragédia után, péntek délután helyezték örök nyugalomra, a tassi temetőben.

Állandóan sírnak

Az édesapa nagyon bánja, hogy még csak elköszönni sem tudott a kislányától. Amikor feleségével megtudták a rossz hírt, egész éjjel sírtak. Azóta is félóránként legalább háromszor elsírják magukat.

Hamvasztás a születésnapon

Vandának összesen négy gyermeke van: a 7 éves Adél, a 4 éves Martin, a 2 éves Rebeka és a két hetes Gergő. A legidősebb kislánynak most volt a születésnapja – pont aznap, amikor az édesanyját elhamvasztották.

Segítségre lesz szükségük

Imre most kikötötte, hogy az egzisztenciális nehézségek és a szörnyű tragédia ellenére is egyben fogják tartani a családot. „Én inkább nem eszem, de az unokáimnak legyen mit ennie!” – kötötte ki a férfi, hozzátéve: még nem tudják, mi lesz velük, de segítségre lesz szükségük. . A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kapcsolódó:

Életet adott negyedik gyermekének, majd trombózisban meghalt a fiatal édesanya

Kiemelt kép: Illusztráció