Nem hibáztak a rendőrök, amikor egy 200-zal száguldozó ámokfutót üldöztek az M2-esen – ezt állapította meg a parancsnoki vizsgálat.
Egymásnak ütköztek
Ahogy írtunk róla, két rendőrautó próbált megállásra kényszeríteni egy szürke, rendszám nélküli Mercedest kedden napközben az M2-es autóút Dunakeszihez közeli szakaszán. Egy mögöttük haladó autó fedélzeti kamerájának felvétele szerint a rendőrségi Skodák többször megpróbálták közrefogni és lelassítani a Mercedes kupét. Az autók többször egymásnak ütköztek, majd a menekülő Mercedes felszaladt az M2-es két irányát elválasztó betonelemekre is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Higgadt maradt
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hosszú Facebook-posztban írt a történtekről, és méltatta az intézkedésben részt vevő őrmestert, aki azt mondta a történtekről: „Dolgozott az adrenalin, de tudtam, higgadtnak kell maradnom.”
Vizsgálat… a rendőrökkel szemben
A sofőrt két nappal később letartóztatta a bíróság, az üldözésben részt vevő rendőrökkel szemben pedig a hasonló, rendkívüli esetekben szokásos vizsgálat indult. A Pest megyei rendőrkapitányság megerősítette, hogy a vizsgálat lezárult, és kiderítette, hogy a rendőri intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt – erről Szabóné Berki Bianka szóvivő beszélt az RTL-nek.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Letartóztatták, marad a börtönben
Részleteket viszont nem árult el, mert az ügyészségi vizsgálat még folyamatban van. A harmincéves férfit a többi között hivatalos személy elleni erőszak miatt tartóztatta le a bíróság. Ő és védője is fellebbezett a határozat ellen, a napokban azonban a másodfokú bíróság helyben hagyta a döntést, így a férfi szeptember elejéig biztosan börtönben marad.
Ellenállt
A férfi az ügyészség közlése szerint akkor is ellenállt a rendőri intézkedésnek, amikor kihúzták az autójából: rúgkapált, próbált kiszabadulni, és azt kiabálta a rendőröknek, hogy „megdöglenek”.
„Nem bűnöző”
Ahogy írtunk róla, a férfi családja az RTL Híradónak azt mondta, hogy a harmincéves, kétgyerekes férfi nem bűnöző, csak megijedt, mert nem volt jogosítványa. Szerintük a rendőrök veszélyeztették a férfi életét, amikor a beton elválasztóra szorították a kocsiját.
Veszélyeztették az életét
A férfi családja úgy gondolja: a rendőrök veszélyeztették a hozzátartozójuk életét, amikor a betonelválasztónak nyomták a kocsiját. Véleményük szerint az autó átborulhatott volna a másik oldalra, és akkor még több ember kerülhetett volna életveszélybe – mondták az RTL Híradónak.
Nekiment az őt üldözőknek
A Mercedes olyannyira vérmesen hajtott, hogy még az egyik rendőrautóra is ráhúzta a kormányt és nekiment az őt üldözők egyikének. Egy másik szemtanú szerint mind a két kocsi össze volt törve.
Nem szállt ki magától
A leállósávban az egyik rendőrautó a férfi autója mellett megállt, és a rendőr a szolgálati fegyvert elővéve felszólította a férfit, hogy szálljon ki a kocsijából, aminek nem tett eleget, így az elkövetőt autójából kihúzták.
Ordítozott a rendőrökkel
A gyanúsított ekkor sem mutatott együttműködést, azt kiabálta a rendőröknek, hogy „megdöglenek”. Ezután a férfit megbilincselték, és előállították a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségre. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Helyszíni fotó