Egyik szomszédja szerint azért veszítette életét, mert szerette volna eloltani a tüzet. Idén már csaknem 40-en haltak meg lakástűzben.

Elájult és megfulladt

Meghalt egy 94 éves nő Dunaújvárosban, miután kigyulladt az adventi koszorú a lakásában tegnap. Meg akart gyújtani egy gyertyát, a koszorú azonban hirtelen lángra kapott. A nő megpróbálta eloltani a tüzet, de akkora volt a füst, hogy elájult és megfulladt. A tűzoltók már csak a holttestét tudták kihozni a lakásból – hangzott el a Tv2 Tények című műsorában csütörtök este. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szerették a szomszédok

A szomszédait nagyon megviselte a tragédia. Azt mondták, hogy az áldozat mindenkivel kedves és nagyon barátságos volt. Pokróccal takarták le a rést, ahol betörték az ajtóüveget a tűzoltók. barátnője szerint azért kapott füstmérgezést a nyugdíjas asszony, mert menteni próbálta a lakását. Sokan kedvelték az idős nőt, akihez lánya és unokája is rendszeresen jött látogatóba.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A szomszédok hívták a tűzoltókat

„Nem menekült előre, se hátra, hanem el akarta ő oltani a tüzet 94 évesen, hát már nagyon lassan járkált, és járt a nagyszoba meg a fürdőszoba között, hogy eloltsa” – mondta. A szomszédok megérezték a füstszagot, ők hívták a tűzoltókat, de ekkor már a bútorok is égtek.

A bútorok is lángra kaptak

„(A tűzoltók) légzőkészülékben hatoltak be a füsttel telítődött lakásba, ahol a nappaliban körülbelül egy négyzetméteren egy ülőgarnitúra, valamint egy asztal égett” – ismertette a megyei katasztrófavédelem szóüvivője, Szabó-Bisztric Anett.

Azt hitték, petárdáznak

Győrújbaráton szerdán szintén megsemmisült egy ház, ott csak a villanykörte és a virágtartó maradt meg az egész épületből. A szomszédok azt hitték a tűz ropogására, hogy petárdáznak, de nagyon megrémültek, amikor kinéztek az ablakon.

A gázpalacknak sem esett baja

„Tüzelt a kandallóban, aztán a pincében dolgozott vagy barkácsolt, aztán közben meg leégett a ház” – mondta a csatornának az egyik szomszéd. A férfi még épp ki tudott menekülni, a tűzoltók pedig eloltották a 40 négyzetméteres házat három vízsugárral oltották el a tüzet. „Az egységek kihoztak az épületből egy 11 és fél kilogrammos propán-bután gázpalackot is, amelyet nem ért hőhatás” – nyilatkozta a megyei katasztrófavédelem szóvivője, Németh Ramóna.

Döbbenetes szám

Idén már csaknem 40-en haltak meg, szerdán egy 82 éves férfi is életét vesztette egy kispesti háztűzben, néhány hete pedig egy kétéves kisfiú halt meg a tűzben Kisdombegyházon, ugyanazon a héten pedig egy apa és 16 éves fia is odaveszett Nógrád megyében, ezért a tűzoltók felhívják a figyelmet a füstérzékelők fontosságára és arra, hogy semmiképpen ne fűtsön senki műanyaggal vagy más hulladékkal. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A csatorna összeállítása itt tekinthető meg

<iframe width="640" height="360" src="https://tv2play.hu/embed/tenyek/ego_adventi_koszoru_miatt_halt_meg_a_no" allowfullscreen scrolling="no" frameborder="0"></iframe>

(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Freepik.)