A salgótarjáni rendőrök elfogták azt a férfit, aki Litke belterületén bosszúból felgyújtotta haragosa gépkocsiját.
Lelocsolta, majd felgyújtotta
A 36 éves férfi január 19-én az éjszakai órákban a Litke belterületén parkoló személygépkocsit üzemanyaggal lelocsolta és a nála lévő öngyújtóval felgyújtotta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Teljesen kiégett
A gyújtogatás következtében a jármű a benne lévő tárgyakkal együtt teljes egészében kiégett. A vizsgálatok során kiderült, az elkövető biztosra ment, szinte semmi nem maradt a gépkocsiból.
Mindene odalett
Az autó tulajdonosa elmondta: a kesztyűtartóban volt a pénztárcája, a nevére kiállított személyes irataival, bankkártyájával együtt, valamint a gépkocsi csomagtartójában munkavégzéshez használt szerszámai, többek között flex, fűrész, lézer és egyéb vésőgépek.
2 millió forint a kár
A jármű felgyújtása miatt az eszközök szintén megsemmisültek. A 36 éves litkei lakos cselekményével a sértett részére közel 2 millió forint kárt okozott.
Biztosra ment az elkövető

Biztosra ment az elkövető

Biztosra ment az elkövető

Videón a lángoló autó
Beismerte tettét
A salgótarjáni rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeként a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfit azonosították, elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során beismerő vallomást tett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: a bosszú áldozata lett a személygépkocsi. Fotó: police.hu