Szörnyű tragédia történt a napokban Budakeszin. Az egyik helyi lakos pórázon sétáltatta labradorát, a Szent Mihály sziklánál, amikor két nőre lett figyelmes, akik épp a kutyájukat próbálták behívni. “Gondoltam, úgy a helyes, ha mielőbb tovább haladunk, mielőtt megjelenik a kutya. El is hagytuk őket, de hátulról megjelent az eb, aki legalább másfélszer akkora volt, mint Brúnó” – írta az egyik helyi csoportban Péter. 

Nekirontott a nagyobbik kutya 

A férfi szerint egy dán dog jelent meg mellettük.“A gazdája nyugtatott, hogy nem bánt, de a két kutya egymásnak esett, és Brúnó hamar a hátára került, de a nagyobb kutyának ez nem volt elég, és tovább támadta őt. A gazdája próbálta leszedni róla, de igazság szerint a kutyája nála is erősebb volt. Valahogy sikerült szétválasztani őket, és felmérni a keletkező károkat. Brúnón kevés külsérelmi nyom keletkezett, de látszólag megviselte az ütközet, mert nem tudott megállni a lábán”. .A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Elpusztult a kutya

A labradort gazdája nagy nehezen hazavitte és megpróbálta ellátni a sebeit.”Elvittem orvoshoz, de a doki sem látott semmi különlegeset. Kapott egy injekciót, és szerdán kellett volna visszavinnem kontrollra, de ezt nem érte meg. Szörnyű kínok között volt az utolsó óráiban. A doki nyugtatott, hogy ez az injekció hatása lehet, de szerintem súlyos belső sérülései voltak”. 

Felelősséggel jár a kutyatartás 

“Ma a mi kutyánk, holnap a te gyereked. Mi a különbség? Milyen tragédiának kell még megtörténnie, hogy változzon valami? Majd akkor is az lesz a mentség, hogy a te gyereked viselkedett agresszíven? Mikor fogják fel az emberek, hogy ez nem játék, és a kutyatartás felelősséggel is jár?” – tette fel a kérdést a kutyáját gyászoló gazda.  Péter szerint a dán dog gazdája barátnőjével sétálhatott, körülbelül 160 centméter magas középkorú hölgyről van szó. A labradort elveszítő gazda a kutyatámadás miatt feljelentést tesz a rendőrségen. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A dán dog jellemzői 

A dán dog, más néven német dog vagy „dán masztiff”, a világ egyik legnagyobb termetű kutyafajtája. A fajta különleges igényeket támaszt a gazdájával szemben: nagy mozgástérre, rendszeres testmozgásra és megfelelő táplálásra van szüksége ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön. Gyors növekedése miatt a kölyökkorban különösen fontos a helyes étrend és az ízületek védelme. A dán dogok viszonylag rövid életűek, átlagosan 7–10 évig élnek, ám ezalatt rendkívül szeretetteljes és hűséges társak. Megfelelő nevelés mellett nyugodt, gyengéd óriásként viselkednek, akik jól kijönnek gyerekekkel és más állatokkal is. .A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kutyatámadás Csömörön 

Augusztus végén egy kistestű kutyára és gazdájára támadt Csömörön egy szájkosár és póráz nélkül sétáló harci kutya. A kutya és gazdája is nagyon súlyosan megsérült. A kutyatámadásról szóló cikket ide kattintva tudod elérni. Brutális kutyatámadás Csömörön: sétáltatás közben támadt egy válogatott sportolóra és kiskutyájára a pittbull, a fiatalember nagyon súlyosan megsérült

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: grandopet.hu