Egészen borzalmas, már-már horrorfilmbe illő jelenetek: ezt kellett átélnie annak a testvérpárnak, akiket nevelőszülőknél helyeztek el Zircen.

Kukoricán térdepeltek

A három és ötéves gyerekeket rendszeresen kukoricán vagy küszöbön térdepeltették a nevelőszülők és ez még nem minden: a testi és lelki bántalmazás mindennapos volt, a nevelőszülők válogatott módon fenyítették a kicsiket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiskorú veszélyeztetése

Kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy nevelőszülő és férje ellen, akiknek nevelési módszerei között a gondozásukban élő testvérpár kukoricán és küszöbön térdepeltetése is szerepelt.  

 

2018-ban kerültek nevelőszülőkhöz

A vádirat szerint a kislány és bátyja 2018 nyarán három, illetve ötévesen került az egyik Zirc környéki faluban élő, hivatásos nevelőszülőként foglalkoztatott nőhöz és férjéhez.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

FRISS! „Anita még életében felajánlotta a szerveit” – három ember életét mentették meg az ötgyermekes anya halálával

Rendszeresen bántalmazták a gyerekeket

A házaspár a nevelés eszközeként több alkalommal bántalmazta a gyermekeket, így a férfi többször a földre fektette és nadrágszíjjal, zsinórral verte őket, de előfordult, hogy kukoricán vagy a küszöbön kellett térdepelniük. Felesége is nemegyszer bántalmazta a testvéreket, amikor sarokban állás közben a hátukat, feneküket ütötte.

Folyamatos lelki terror és fenyegetés

A nevelőszülők részéről ezen túl az érzelmi, lelki bántalmazás is mindennapos fegyelmezési eszköz volt, amikor azzal fenyegették a kicsiket, hogy „kiverik belőlük az ördögöt”, vagy a „rókalyukhoz kiviszik őket”.

Ez is érdekelhet: Egymilliós nyomravezetői díjat ígér a rendőrség annak, aki segít felkutatni azt a férfit, aki megtámadott egy 47 éves nőt a gödöllői HÉV-en

Zsarolták a gyerekeket

Amikor az illetékes hatóságok előtt felmerült, hogy a pár bántalmazza a rájuk bízott gyermekeket, a sértettekkel együtt elrendelték a pszichológiai vizsgálatukat, ám a nevelőszülők azon csak többszöri halogatás után jelentek meg, és tiltakoztak a vizsgálat ellen. A férfi azzal zsarolta a gyermekeket, hogy a „hazugságuknak” következménye lesz, és megtiltotta nekik, hogy egymással játszanak.

Másik nevelőszülőhöz kerültek, a horrorszülőkre ez várhat

A gyermekeket végül az illetékes kormányhivatal 2019 októberében másik nevelőszülőnél helyezte el. Az ügyészség a vádiratában a párral szemben börtönbüntetés kiszabására és a kiskorúak nevelésével, felügyeletével, gondozásával összefüggő bármely foglalkozástól való végleges eltiltásra tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, derül ki az ügyészségi közleményből.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció, Freepik