A vér szerinti lányát kezdte simogatni egy miskolci férfi. A pedofil édesapa részegen ért haza, ekkor kezdett el testileg közeledni a 11 éves kislányához. A nemi erőszak kísérlete miatt akár húsz évre is rácsok mögé kerülhet. A férfi a feleségével, a két gyermekükkel és a nevelt lányával élt egy fedél alatt.

A konyhában aludt a lánya

Szeptember 14-én,  férfi részegen ért haza, ekkor ébresztette fel a vér szerinti lányát, aki a konyhában egy matracon hajtotta álomra a fejét. A férfi simogatni kezdte 11 éves lányát, de az nem tűrte az erőszakot, és erőteljesen rúgott egyet az apján. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Sírva panaszkodott a lány

Emiatt felborult a helységben lévő ruhaszárító, a zajra pedig felkelt a férfi felesége is. A Tények úgy tudja, ezután a kislány könnyek között vallott színt a nevelőanyjának, aki ugyan ezt követően kérdőre vonta a férfit, de valamivel később visszafeküdt aludni.

 

Rendőrt hívott

Az apa ezután kivárta, hogy a párja elaludjon, majd ismét bebújt a lánya mellé és közösülni akart vele. A kislányt a férfi nevelt lánya mentette meg, aki felfigyelt az édesapa viselkedésére, s berohant az anyához. Ekkor kiabálni kezdtek a férfivel, majd az erőszakoskodó apa felesége rendőrt hívott.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Bíróság elé állt a férfi 

A gyanúsított cselekménye alkalmas tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett nemi erőszak bűntette kísérletének a megállapítására. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére róható cselekmény igen súlyos büntetési tételére, amely 10 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztés, a terhelt szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani. 

Letartóztatták a férfit 

Fennáll annak a veszélye is, hogy a vele hozzátartozói viszonyban álló sértettet, illetőleg a tanúkat megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná, számára kedvezőbb vallomás megtételére bírná rá, ezáltal a bizonyítást veszélyeztetné. A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, a gyanúsított fellebbezést jelentett be.A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció