A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság adott ki elfogatóparancsot V. Kulin és M. Sándorné ellen a gondozásukra bízott gyermekkel szemben elkövetett szexuális erőszak bűntette, illetve kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt. A szlovák férfit és a magyar nőt nemzetközi együttműködés alapján sikerült elfogni.

Elérhetetlenné váltak

A hatóságok számára 2021 márciusától mindketten elérhetetlenné váltak, a felkutatásukra tett intézkedések nem vezettek eredményre. Mivel információ volt arról, hogy az élettársak külföldön próbálnak a hatóságok elől elrejtőzni, ezért európai elfogatóparancsot adtak ki velük szemben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Korizkára szöktek

A Készenléti Rendőrség Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya a szlovák társszervekkel együttműködve megállapította, hogy a férfi és a nő Korzikán tartózkodhat, ezért az ENFAST (Célkörözési Egységek Európai Hálózata) elnevezésű nemzetközi együttműködés keretein belül felvette a kapcsolatot a Francia Központi Célkörözési Egységgel, akikkel közösen együttműködve sikerült megállapítani, hogy a Franciaországhoz tartozó Korzika fővárosában, Ajaccioban tartózkodnak, írja a police.hu.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elfogták őket

V. Kulint és M. Sándornét a korzikai szakegység munkatársai 2021. augusztus 5-én reggel elfogták. Kiadatásukról a későbbiekben döntenek a francia hatóságok.

Heves megyében a nevelőapa ejtett teherbe egy 11 éves kislányt

Amint arról a Kékvillogó is beszámolt nevelt apja ejtette teherbe a 11 éves lány Heves megyében. A kislánnyal édesanyja nem foglalkozott, munka után rendszeresen italozott. Eközben élettársa rendszeresen közösülésre kényszerítette a gyereket. Amikor megtörtént a baj, azt kérte, fogja az osztálytársára.

Kapcsolódó:

Interneten ismerkedett meg a pár

A nő és a férfi 2019 nyarán egy internetes oldalon ismerkedtek meg, majd rövid időn belül élettársi kapcsolatot létesítettek az asszony dél-hevesi lakóhelyén.

Otthon tanultak

Itt élt a nő három gyermeke is, köztük az akkor 11 éves kislány.  Az iskolás korú gyerekek 2020-ban, a járvány-helyzet miatt otthon tanultak, mialatt nevelőapjuk felügyelte őket.

A nő elhanyagolta a gyerekeit

Az édesanya nem foglalkozott a gyermekeivel, munkája végeztével jellemzően italozott, majd lefeküdt aludni. A nevelőapa – a nő tudtával és beleegyezésével – rendszeresen bántalmazta a gyerekeket, ami miatt féltek tőle, különösen miután tudatta velük, hogy korábban már embert is ölt.

Teherbe ejtette nevelt lányát

A férfi az éjszakai órákban egy késsel a kezében gyakran beosont a nevelt lányához, akit rendszeresen közösülésre kényszerített, majd tavaly nyáron teherbe is ejtett.

Azt kérte, fogja az osztálytársára

Mikor ez kiderült, arra vette rá a lányt, hogy várandós állapotát az egyik osztálytársára fogja.

Súlyosan sérült a kislány

A nő és a férfi magatartásának eredményeként az érzelmi elhanyagolás, a fizikai bántalmazás és főként a súlyos szexuális trauma következtében a kislány személyiségfejlődése, bizalma, biztonságélménye, anya- és apaképe alapvetően sérült.

Közbelépett a gyámhivatal

A gyámhatóság ebben a helyzetben őt – és hasonlóan traumatizált testvéreit – nevelésbe vette, az anya szülői felügyeleti joga jelenleg is szünetel.

Vádat emeltek ellenük

A Heves Megyei Főügyészség a férfit és a nőt három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, ezen túlmenően a nevelőapával szemben tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal és az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt is vádat emelt.

16 év fegyházat kért az ügyész

Az ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a törvényszék a most 60 éves férfival szemben 16 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást szabjon ki, továbbá végleges hatállyal tiltsa el őt minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében kiskorú személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne.

A nőt felfüggesztettre ítélhetik

A nő esetében az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, valamint határozott idejű foglalkozástól eltiltást indítványozott, és indítványt tett a szülői felügyeleti jogának megszüntetésére is mindhárom kiskorú gyermeke vonatkozásában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: police.hu