Emberölés kísérletével gyanúsítják a Pest vármegyei életvédelmi nyomozók azt a férfit, aki miatt 4 ház égett le Pilisvörösváron. A férfi lelocsolta benzinnel a házuk falát, majd öngyújtóval okozott tűzet. Négy család vált földönfutóvá. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelt el nyomozást.

Felgyújtotta a házat és lelépett

A gyanú szerint a 32 éves férfi augusztus 21-én hajnalban egy veszekedést követően benzint locsolt a lakásuk több pontjára, majd a ház ablakát meggyújtotta, aztán egy kannával a kezében elhagyta a helyszínt.

A tűz 3 házra terjedt át

Az ingatlanban tartózkodók időben észrevették a tüzet, így épségben kijutottak. A tűz további három házra terjedt át, amelyek mindegyike lakhatatlanná vált, ám személyi sérülés nem történt.

Őt keresik

A rendőrök jelenleg is keresik a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit, egyben kérik, hogy aki tudja, merre lehet a képen látható Bereczki Richárd Zsigmond, az haladéktalanul jelezze a 112 központi segélyhívón.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Bereczki Richárd Zsigmond

Forrás: poolice.hu

Végrehajtó vitte volna a házat

A közösségi oldalon, az ügyet jól ismerő egyik helyi lakos azt írta, hogy a házat nemsokára vitte volna a végrehajtó, így elképzelhető, hogy emiatt is gyújthatta fel a férfi. Állítólag az asszony korábban már kért segítséget a pilisvörösváriaktól, mert ki akarta fizetni a tartozásait. Egy másik helyi azt írja, hogy azzal is fenyegetőztek, ha nem tudják kifizetni az ingatlanra felvett hitelt, akkor inkább felgyújtják azt. 

Adománygyűjtést indítottak

Összefogtak a pilisvörösváriak, a tűzeset után adománygyűjtést indítottak. Idős, beteg emberek is hajlik nélkül maradnak, miután szomszédjuk okozta a tűzet. 

Kiemelt kép: