Több mint három órát kellett várni Curtisnek, hogy kiérjen az édesanyjához hívott mentő – ezt maga a rapper osztotta meg Facebook oldalán. Azt írja, az eset szombaton történt. Állítása szerint anyukájának nagyon magas, 17,9-es volt a cukra, zavart volt és fájt a lába. A történet azonban itt még nem ért végett.

Bevitték a kórházba

„Mondták a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályra szállítják. A telefonszámomat leírták a mentősök és elvitték édesanyukánkat. Az este folyamán először 21:21 kor érdeklődtünk anyukánk, hogy létéről akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy infúziót kap mert kiszáradt és hívnak bennünket, ha többet tudnak de valószínű hazaengedik és mehetek érte majd letettem és vártunk”.

Visszahívást ígértek

„Egy óra múlva 22:24 kor ismét telefonáltam akkor a hölgy akivel először beszéltem azt mondta, hogy a leadott számon az orvos hívni fog mikor mehetünk”- írja Curtis. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hazavitték az édesanyját

Egész éjszaka várták a hívást, majd hajnal 5-kor Curtis elaludt. 7:50-kor hívta a kórházat, és közölték vele, 7 órakor hazaszállították a címére az anyukáját.

A cuccai a folyosón voltak

A poszt így folytatódik: „Összekaptunk magunkat és gyorsan átmentünk a tőlünk 5 percre lévő lakásához, ahol az a kép várt, hogy anyu szatyra felakasztva a kilincsre a pokróc a földön, de anyu sehol. Köntösben, mezítláb, úgy, hogy ő gurulós kocsival közlekedik, ami az én kocsiban volt a tisztaruháival, telefonjával, egyetemben”.

Megtalálták az édesanyját

„Anyukánkat egy emelettel lejjebb, egy instabil, műanyag székre támaszkodva azt maga előtt tolva, mint a járás segítő kocsija lenne sírva, kétségbeesve találtunk meg”.

Betegszállító vitte haza

Curtis próbálta kideríteni, ki a felelős azért, hogy anyukáját egy műanyag székre ültették, köntösben, mezítláb, az ajtó előtt hagyva. Végül kiderítette, melyik cég végezte a hazaszállítást.

Leteremtették az édesanyját

“A betegszállító cég munkatársa felelős, mert telefon nélkül mezítláb, köntösben, otthagy az ajtó előtt egy mozgásában korlátolt 70 éves hölgyet úgy, hogy még le is teremti miért hozatta haza magát ha nincs itthon senki!!!!” – írta a feldúlt rapper.

Elérhetetlen a cég

A 24.hu megkereste a Curtis által említett betegszállító céget. Honlapjuk nem működik, így e-mailt nem tudtunk írni. A két megadott 24-es körzetszámú vonalon előfizető nem kapcsolható. Elérhető egy mobilszám is, amely a cég korábbi tulajdonosáé, ám ő felvilágosítást nem tudott adni, mert sok évvel ezelőtt eladta a céget, amihez azt mondta, már semmi köze sincs. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Rossz helyen rakta ki a betegszállító

Amint arról nemrég beszámoltunk, rossz helyen tette ki a betegszállító a súlyos beteg Ferencet, azóta a családja kétségbeesve kereste. Semmit nem tudtak az 50 éves férfiról. Decemberben, egy erdőben találták meg a férfi holttestét. Az elképesztő történetet ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Curtis – Forrás: YouTube.com