Budapest 3. kerületében lakótelepi lépcsőházakban kihelyezett szórólapok lakásmaffia tevékenységére figyelmeztetik a lakókat, mert állítólag több idős ember gyanús körülmények között elhunyt, miután eltartási szerződést kötöttek. Erről a közösségi médiában is lehetett olvasni. A III. kerületi rendőrség vizsgálódott.

Nem gyanús ami másnak gyanús

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra bejelentés érkezett feltételezett óbudai lakásmaffia ügyében. A BRFK vizsgálódott, de egy idős ember halála kapcsán idegenkezűség gyanúja számukra nem merült fel. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Szórólapok

Az óbudaiakat szórólapon figyelmeztető lakásszövetkezeti elnököt az előkészítő eljárás során a rendőrök meghallgatták. A sajtónyilatkozatokkal ellentétben konkrét információt nem, csak feltételezéseket hozott a nyomozóhatóság tudtára.

200 embert hallgattak meg

A rendőrök az érintett lakótelepen adatgyűjtést  végeztek, csaknem kétszáz embert meghallgattak, de további, eltartási szerződéssel kapcsolatos gyanús halálesetről nem találtak adatot.

Leporolt akták

Újra elővették a korábbi években természetes úton bekövetkezett halálesetek aktáit is, de egyelőre itt sem akadtak gyanús körülményekre. További friss hírek Budapest környékéről ide kattintva.

A kiragasztott levél

“Figyelem! A környéken jól ismert személyek eltartási szerződés keretében pénzt ajánlanak idős lakóinknak, majd az érintett idős lakók 1-2 héten belül gyanús körülmények között elhaláloznak! Kérjük, vigyázzanak, hogy kivel kötnek ilyen szerződést!” – áll a lakásszövetkezet által kiragasztott papíron.

Fura szag az egyik lakásból

“Pár héttel ezelőtt a második emelet egyik lakásából fura szag szűrődött ki, ezért a szomszédok értesítették a rendőrséget, akik tűzoltók segítségével jutottak be a lakásba” – mesélte a Ripostnak még júniusban a történetet egy ott lakó hölgy, aki úgy tudja, a holttest akkor már három hete feküdt a lakásban.

Azért telefonáljanak, ha gyanúsat észlelnek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt kéri, hogy amennyiben bárkinek bűncselekményről, vagy annak akár a leghalványabb gyanúját felvető konkrét esetről van tudomása, haladéktalanul tegyen bejelentést bármelyik rendőri szervnél, hívja a 112-őt, vagy akár névtelensége megőrzése mellett a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámát!

A rossz szerződés nem bűncselekmény

Arra is felhívják a figyelmet, hogy egy előnytelen szerződés megkötése ugyanakkor önmagában nem feltétlenül büntetőjogi kategória. A BRFK azt tanácsolja, hogy egy ilyen döntést csak lehetőleg saját ügyvéddel konzultálva, ingatlanszakértő véleményét kikérve hozzanak! A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Nagy Gábor fotója.