Illegálisan vásárolt meg egy kipreparált medvét egy sümegi képviselő, majd eladta egy budapesti férfinak, aki továbbadta egy másiknak, hogy az adja el az interneten. A bíróság ítéletet hirdetett az ügyben.
Kitömött medvét árultak
Tavaly októberben a Sümegi Szó írta meg, hogy a tapolcai ügyészség természetkárosítás miatt vádat emelt egy budapesti és két sümegi férfival szemben, akik 2020-ban egy barna medvének a fejjel együtt kipreparált bundáját adták-vették egymás között, majd próbálták azt az interneten keresztül értékesíteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Az egyik vádlott egy képviselő
Ekkor derült ki, hogy az egyik vádlott Remete József fideszes sümegi önkormányzati képviselő, a helyi Kinizsi Vadásztársaság titkára.
Hirdetés
400 euróért vette
A vád szerint a medve-preparátumot Remete József 400 euróért vásárolta, majd ugyanennyiért eladta egy budapesti férfinak, aki történetesen Sümeg díszpolgára, aki aztán tavalyelőtt ősszel megkérte egy szintén sümegi ismerősét, hogy értékesítse, így került fel a „kikészített medvebőr”” az egyik aukciós oldalra.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elkobozták a medvebőrt
Amikor a kitömött medve felkerült az internetre, a hatóságok egy házkutatás során lefoglalták és el is kobozták a medvebőrt.
1 évre próbára bocsátották
A bíróság az fideszes képviselőt, két társával együtt, tárgyalás mellőzésével természetkárosítás miatt bűnösnek mondta ki és egy évre próbára bocsátotta. A bíróság megállapította, hogy a vádlottak nem rendelkeztek a természetvédelmi hatóság engedélyével sem a medvebőr birtoklásához, sem annak értékesítéséhez.
Eltitkolta az eljárást
Remete József korábban igyekezett eltitkolni az eljárás tényét, arról sem a helyi önkormányzatot, sem pedig a lakosságot nem tájékoztatta, holott a rendőrség meggyanúsította és rabosította is őt.
Még az újságot is be akarta daráltatni
Minderről a sümegiek csak az egyik helyi lapból, a Sümegi Szóból értesülhettek, de az egyik önkormányzati képviselő, Kovács Mihály szerint egy ismeretlen személy még ezt is megpróbálta megakadályozni azzal, hogy 200 ezer forintot ajánlott a kihordónak azért, hogy a terjesztés helyett adja át neki a nála lévő 1900 példányt.
Hamis érettségi bizonyítvány
A sümegiek életét tavaly egy másik botrány is izgalmasabbá tette: kiderült, hogy Végh László polgármester élettársa, Szabó Krisztinát hamis érettségi bizonyítvánnyal nevezték ki a Sümegi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ igazgatójává. Szabó Krisztina végül több hónap után, szeptemberben távozott a pozícióból. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Ez is érdekelhet
Kiemelt kép: ezt a preparált medvét árulták az interneten – Forrás: police.hu