Egy autós sikeresen kitért a bódult állapotban férfi elől, egy buszsofőrnek viszont nagyot kellett fékeznie. Később egy villamost is megdobott egy kővel, utóbbi esetben ittas volt. Az eset kapcsán készült videót megnézheted cikkünk végén.
Kitépte a táblát a helyéről
A 48 éves férfi még 2021 márciusában kiszakított a 10. kerületben egy körforgalom közeléből egy közlekedési táblát a helyéről. Ezzel aztán alaposan megzavarta a közlekedés rendjét. A táblával ugyanis az úttestre rohant. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Több járművezetőnek is észnél kellett lennie
Egy autós sikeresen kikerülte a férfit és az általa megragadott táblát. A mögötte érkező buszsofőrnek a fékbe kellett taposnia, hogy nehogy elüsse. A bódult állapotban lévő férfi ezután visszatért a járdára.
Itt még nem ér véget a történet
A férfi súlyemelési gyakorlatokat kezdett végezni a táblával. Néhányszor ki is tudta nyomni, ám egy idő után kezdte elveszíteni az egyensúlyát. Végül elengedte a táblát, amely a háta mögött a járdán landolt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Jókedvűnek tűnt, aztán megérkeztek a rendőrök
A férfi ezt követően furcsán táncolni kezdett. Amikor meglátta a kiérkező rendőröket, rögtön a tábla irányába mutatott. A felvétel ezen a ponton véget ér.
Később sem bírt magával
Néhány hónappal később, 2021. december 29-én ittas állapotba került. A második kerületben egy közlekedő villamos első szélvédőjét egy kővel megdobta. A villamos vezetője gyorsan fékezett, ám már nem tehetett semmit, a kő betörte a jármű szélvédőjét.
Komoly kár keletkezett a villamosban
A villamosban 100 ezer forintnyi kár keletkezett. Szerencsére senki sem sérült meg, ám ez is megtörténhetett volna. A villamosforgalom viszont két órán át szünetelt.
Forgalmi fennakadást okozott az eset
Az adott vonalon tíz pótlóbusszal oldották meg a fennakadást. Összesen 2000 utas életét tette kellemetlenné a felelőtlenül viselkedő férfi. Tette nem maradt következmények nélkül.
Ezek is érdekelhetnek!
- Tragédia: Meghalt az epekőműtétjét követően a fiatal édesanya a budapesti kórházban
- Egy 16 éves fiú és egy 54 éves férfi tűnt el nyom nélkül Budapestről: jelenleg is keresik őket a rendőrök
- Állt a bál Opitz Barbiéknál: elszabadultak az indulatok, a rendőrök is kimentek az énekesnő lakásához
Börtönbe kerülhet a férfi
A Budapesti 6. és 7. kerületi Ügyészség a 48 éves férfival szemben börtönbüntetést indítványozott a két tette kapcsán. A vádlottnak már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel, éppen jogerős szabadságvesztését tölti. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Az esetről készült videó
Kiemelt kép: A közlekedési táblával súlyemelést végző férfi – Forrás: Magyarország Ügyészsége