A 8. kerületi rendőrök 2012-ben indított eljárást H. Ottó ellen, aki akkor 9 millió forintot csalt ki egy budapesti férfitől. A férfi aztán elszökött, 2016 óta van elfogatóparancs ellene.

Lakással csalt

A csaló elhitette, hogy kapcsolatai révén kedvezményes áron tudja őt lakáshoz juttatni, valójában ez csak megtévesztés volt. Az átvert fél a vásárlási szándéka megerősítéseként át is adott 9 millió forint előleget, de a lakásra hiába várt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Lopott autót ajánlott fel

H. Ottó arra hivatkozott, hogy az adásvétel nem jött össze, az átadott pénzt pedig nem tudja visszaadni, viszont fedezetként felajánlott egy értékes autót, amit a sértett el is fogadott. A kocsiról kiderült, hogy bűncselekményből származott, így azt a rendőrség lefoglalta.

Elrejtőzött

A férfi ellen 2016-ban nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, melynek eredményeként az olasz hatóságok Olaszországban elfogták. Elfogásakor nyolc körözés volt ellene érvényben csalás miatt.

Mikulás után hozták haza

A 43 éves férfit 2021. december 9-én 23 óra 30 perckor hazahozták Magyarországra, csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, nem tett vallomást.

Közben internetes csalásokra figyelmeztetnek

Az egyik, utóbbi időben elszaporodott elkövetési forma, amikor újonnan feltűnő webshopok irreálisan alacsony áron kihagyhatatlannak látszó ajánlatokat, drága termékeket hirdetnek. Sok esetben azonban a kártyás fizetéssel a gyanútlan fogyasztó valójában nem a terméket vásárolja meg, csupán regisztrál egy nyereményjátékra, ami azzal kecsegtet, hogy szerencsés esetben övé lehet a reklámozott termék.

Reklamálni is nehéz

Ráadásul a vásárló az ilyen tranzakcióval egy havi díjat is vállal, amelyet automatikusan leemelnek a számlájáról. Ezekben az esetekben a kártyás fizetéssel egyúttal életbe is lép a szerződés és kizárják az utólagos reklamációt is – ismertette a bankszövetség.

Telefonon is támadnak a csalók

A másik forma, hogy az elkövetők bankok nevében hívják áldozataikat, gyanús tranzakciókra hivatkozva stresszes helyzetet teremtenek és gyorsan próbálják megszerezni az áldozat banki adatait, ismeretlen programokat, alkalmazásokat telepíteni okostelefonjára, számítógépére. A bankszövetség szóvivője arra is figyelmeztetett: egy bank nem nem kéri kártyánk adatait, a pin kódot pedig soha senkinek nem szabad kiadni.

Egészséges gyanakvás

A rendőrség azt kéri: ha megtörtént a baj, akkor minél hamarabb jelezzük bankunknak a gyanús tranzakciót, mert minél több idő telik el, annál kisebb az esély a tranzakció megfordítására és a kár – legalább részleges – megtérítésére.