A cél az, hogy kiderüljön, hibázott-e valaki a porviharban, vagy történt-e esetlegesen mulasztás aznap.
Kikérte a rendőrség a videófelvételeket
A rendőrök kikérték az autópályákat üzemeltető Magyar Koncessziós és Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt.-től a felvételeket és a dokumentációkat, tudta meg az Index. A nyomozók most képkockánként elemzik ki a történteket, így próbálják rekonstruálni, mi vezethetett a balesethez. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Eljárás van folyamatban
A rendőrség elárult a lap számára, hogy közúti baleset okozása miatt, ismeretlen tettes ellen folytatnak eljárást. Ezt Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője mondta el az Indexnek. A rendőrséghez eddig 59 bejelentés futott be a tömegbaleset kapcsán.
Ezt mondta egy szemtanú
A lapnak egy anonimitásba burkolózó szemtanú elmondta, hogy a baleset reggelén Győrbe tartott kocsival. Mezőgazdasági gépeket látott a földeken dolgozni, és erős volt a szél. Amikor Győrből Budapest felé tartott haza később, megdöbbent, hogy mennyi port kapott fel a szél. Le is lassított, mert tartott attól, hogy valami baj fog történni.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Az autópályákat üzemeltető cég nem nyilatkozik
A Magyar Koncessziós és Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. kommunikációs főigazgatója nem volt hajlandó beszélni az esetről. Azt mondta, hogy amíg folyik a rendőrségi nyomozás, nem is áll szándékukban ezen változtatni.
Halálos áldozata is volt a balesetnek
Ez volt Magyarország történetének egyik legnagyobb közúti közlekedési balesete. Egy 44 éves férfi elhunyt, holtteste egy autó alatt volt. Számos sérültje volt a tömegszerencsétlenségnek.
Bőven volt dolga a mentőknek
Az autópályáról 39 embert vittek kórházba 16 mentőautóval és négy mentőhelikopterrel. Tíz gyermek sérült meg a tömegbalesetben, négyen súlyosan, hatan könnyebben. Huszonkilenc felnőttet kellett ellátni, közülük tíz sérülése volt súlyos.
Ezek is érdekelhetnek!
- Rejtélyes módon eltűnt egy fiatal miskolci férfi, majd holtan találtak rá
- Kiugrott az ajkai kórház hatodik emeletéről egy férfi, nem élte túl az esést
- Bántalmaztak egy 13 éves fiút egy dabasi buszmegállóban, lányok előtt szégyenítette meg őt egy részeg férfi
Rengeteg jármű is megsérült
Összesen 19 személyautó, egy kisteherautó és egy kamion ki is gyulladt. Aznap egyébként korábban már volt egy baleset azon a környéken. Felvetődött, hogy kellett-e volna esetleg korlátozni az autópálya forgalmát a porvihar miatt, erre ugyanis nem került sor.
Egy videó is felkerült a balesetről
A biztosítóknak sem könnyű most az élete
A tömegbaleset komoly fejtörést okozhat a biztosítók számára is. Az eset kivizsgálása még hosszú hónapokig is elhúzódhat, mire kiderül, ki vagy kik voltak a felelősök. Nem kizárt, hogy bírósági perek is lesznek majd. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Az M1-esen történt tömegbaleset helyszínén készült fotó – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/GK