A kecskeméti piaristákhoz járt, majd muszlim nevet vett fel az a fiatalember, akit a napokban fogtak el és terrortámadás előkészítésével gyanúsítanak. A TEK főigazgatója azt állítja, hogy a 21 éves fiatal felesküdött az Iszlám Államra. A család kiáll a fiú ártatlansága mellett, tagadják, hogy terrortámadásra készült volna. A fiú jómódú körülmények között élt, az egyik ismert kecskeméti jogász az édesapja.

Nagy erőkkel vonultak ki

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a Kékvillogó.hu hírportálon nagy erőkkel vonult ki a TEK elfogni a 21 éves terroristát. Az első hírek még arról szóltak, hogy Budapesten fogták el, ma már tudjuk, hogy Kecskeméten. Annyira nem tudták, hogy mire számítsanak a jólszituált környéken lévő háznál, hogy bombakereső robotot is bevetettek. Állítólag robbantani akart a közelgő futball Európa-bajnokság egyik meccsén, de a tervei között szerepelt az is, hogy egy rendezvényen a tömegbe hajt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Bombakereső robot

Bombakereső robotot is bevetettek – Forrás: Ügyészség

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Rózsadombon lakott

V. Kende a szüleivel élt Kecskemét „Rózsadombján”, ott fogták el a TEK kommandósai. Jogász édesapja a Blikknek annyit mondott, hisznek ártatlanságában és kiállnak mellette. Védőügyvédje pedig így nyilatkozott: „Ügyfelem nem vitatta a tőle lefoglalt elektronikus adathordozókon lévő adatokat, de a bűncselekmény elkövetését tagadta, a házkutatás során semmilyen robbanószerkezet előállításához szükséges anyagot, eszközt nem foglaltak le.” – tette hozzá Jován László ügyvéd.

Piaristáknál tanult

A fiú 2018-ban a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Jóeszű, szorgalmas, de nagyon visszahúzódó fiúként ismerték. Korábbi diáktársa a lapnak azt mondta, „ő lett volna az utolsó”, akiről ezt el tudta volna képzelni. A szavát alig lehetett hallani, barátai nem nagyon voltak, főleg a fociról lehetett vele beszélgetni.

Ijesztő tevékenység

Később a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanult. A TEK felderítői figyelték, mert internetes aktivitása egyre ijesztőbb lett, Instagram-oldalán már egy felvett arab néven, Hüsseyin Z. V.-ként szerepelt. A Bors szerint több muszlim szervezet oldalát is követte a fiú. A lap kitér arra, hogy a kecskeméti piaristákhoz a gazdag szülők járatják gyermekeiket, katolikus nevelés folyik, ezért érthetetlen, miért lett a szélsőséges iszlám eszmék híve.

Fontos dolgokat kell tisztázni

Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója a Magyar Nemzetben bravúrosnak nevezi a TEK akcióját. Horváth József szerint hátravan a kecskeméti fiatal kapcsolatrendszerének, esetlegesen radikalizált környezetének a feltárása. Noha a jelenlegi információk alapján magányos elkövetőről van szó, még nem tudni, hol tért át az iszlám hitre, milyen vallási közösségben fordult meg, nem próbált-e meg további fiatalokat maga mellé állítani – írja összefoglalójában a 24.hu.

Másokat is keresnek

Tömeges radikalizáció nem fenyegeti Magyarországot, de egy-egy ember mindig lehet fogékony a radikális iszlámra – tette hozzá Horváth Jószef, aki szerint a TEK  felderítői nyilvánvalóan gőzerővel dolgoznak azon, hogy megállapítsák, van-e még hasonlóan radikális eszméket valló ember a környezetében.

Felesküdött az Iszlám Államra

A Terrorelhárítási Központ főigazgatója az állami tévében azt mondta, a férfi maga ajánlkozott az Iszlám Államnak, hogy terrorcselekményt szeretne végrehajtani. Hajdu János a Hír Tv-ben arról beszélt, hogy a piaristáknál végzett fiú felesküdött az Iszlám Államra, ezért egészen más kategória az ő esete. Azt is mondta, vizsgálni fogják, miként jutott be a férfi az Iszlám Állam zárt kommunikációs felületére.

Szigorúbb szabályok

A TEK főigazgatója elmondta: fokozni kell a felderítést és szigorúbb szabályokat fog javasolni a belügyminiszternek. Ahogy azt megírtuk: V. Kendét a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberöléssel, valamint robbanóanyaggal visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt az akcióról készült videó

Kiemelt kép: illusztráció