A Kalocsai Rendőrkapitányság egyenruhásai őrizetbe vettek egy 21 éves fajszi férfit, aki ittasan, az eltiltás hatálya alatt úgy vezetett, hogy cserbenhagyás – és egy korábbi ittas vezetés – miatt büntetőeljárás volt folyamatban ellene.
Megállították a zsaruk
A kalocsai rendőrök 2023. március 21-én este Fajsz belterületén megállítottak egy autóval közlekedő helybélit. A sofőrről kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, ezért az egyenruhások vér-vizelet mintavétel céljából előállították. Amikor az iratait ellenőrizték, arra is fény derült, hogy a férfit a járásbíróság a járművezetéstől korábban jogerősen eltiltotta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Többször ittasan vezetett
A rendőrök a férfit őrizetbe vették, mivel nem ez volt az első ittas vezetése. Még 2023. január 22-én kora délután tolatás közben nekiütközött egy autónak Fajszon, a Petőfi utca és a Dózsa utca kereszteződésében.
Megszondáztatták
A karambolt ugyan észlelte, de megállás nélkül elhajtott, és csak mintegy 250 méterrel később állt meg. A rendőrök megszondáztatták, az alkoholteszter pedig pozitív értéket mutatott.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Cserbenhagyás
Ekkor cserbenhagyás vétsége és ittas vezetés vétsége miatt büntetőeljárás indult ellene, ami még le sem zárult, amikor a férfi kedden ismét ittasan ült autóba.
Őrizetbe vették
A közlekedési osztály munkatársai a bűnelkövetőt cserbenhagyás, járművezetés az eltiltás hatálya alatt és kétrendbeli ittas vezetés gyanúja miatt – kihallgatását követően – őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Hatékony fellépés
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság elkötelezetten lép fel a súlyos jogsértések elkövetőivel szemben. A közlekedési szabályokat megszegő sofőrök – különösen az ittasan volán mögé ülők és a gyorshajtók – elleni hatékony fellépés érdekében rendszeres, visszatérő ellenőrzést tartanak a közutakon.
Veszélyes
Az ilyen típusú jogsértések ugyanis nem csupán a jármű vezetőjének, hanem a közlekedés más résztvevőinek a testi épségét, egészségét is veszélyeztetik.
Ezt kéri a rendőrség
„Kérjük, ne vezessenek ittasan, és olyan sofőr mellé sem üljenek be, aki a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott!” – olvasható a hatóság oldalán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: police.hu