Még oltják a lángokat Gyál külterületén, a Kőrösi úton, ahol kedd délután kigyulladt egy hulladékfeldolgozó telep – közölte a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerda reggel.
Terjedt a tűz
Egy körülbelül ezerkétszáz négyzetméter alapterületű üzemcsarnok egy részére terjedt ki a tűz, az épület körül pedig ötezer négyzetméteren válogatásra váró, bálázott, vegyes hulladék kapott lángra. A lángokat már körülhatároltak, jelenleg a parázsló részeket oltják, a munkálatokat erőgépek is segítik. A helyszínen végzett mérések nem mutattak ki egészségre káros koncentrációt a levegőben – tudatták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kedd délután csaptak fel a lángok
Amint azt a Kékvillogó is megírta kedd délután tűz ütött ki a gyáli szeméttelepen, ahol több ezer köbméternyi hulladék égett. A katasztrófavédelem a legmagasabb fokozatú riasztást rendelte el, és a tűzoltók hatalmas erőkkel vonultak ki.
Egy kétezer négyzetméteres csarnok is kigyulladt
A Katasztrófavédelem még kedden délután közölte: „A tűz átterjedt egy beton hulladéktárolóra, és a benne lévő tárgyakkal együtt ég egy körülbelül kétezer négyzetméteres csarnok fele is. A fővárosi hivatásos, valamint a gyáli, az üllői, a rózsadombi és a délegyházi önkéntes tűzoltók nagy erőkkel oltják a lángokat. A Pest megyei tűzoltósági főfelügyelő irányítja a munkálatokat, amelyeket erőgépek is segítenek. Elindult a tűzesethez több másik egység is”
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Az üzemeltető közleménye
Később a szeméttelep üzemeltetője is kiadott egy közleményt, abban azt írták: „14 óra körül a feldolgozásra váró ömlesztett karton- és fóliahulladék-tároló területen eddig ismeretlen okból tűz ütött ki. Az oltás helyben azonnal megkezdődött, a tűzoltókat haladéktalanul értesítették az illetékesek, akik nagy erőkkel kivonultak. Sajnos a tüzet idáig nem sikerült megfékezni, az az elszállításra váró bálák és a csarnok irányába terjedt tovább. Személyi sérülés nem történt, az oltási munkálatok nagy erőkkel folytatódnak” írták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Helyszíni felvétel
Helyszíni felvétel
Helyszíni felvétel
Helyszíni felvétel
Kiemelt kép: a tűz helyszíne. Fotók: Délegyháza Dunavarsány Önkéntes Tűzoltó Egyesület/Facebook