Már rendszeressé váltak azok az ellenőrzések, amelyeket a zsaruk tartana, hogy kiszűrjék a buszsávban szabálytalankodókat. Legutóbb november hetedikén hétfőn és nyolcadikán, kedden szálltak rá a renitensekre.

Közösen a BKK-val

Mint írják, a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) kötött stratégiai partnerség keretében folyt az ellenőrzés, amely számtalan kerületet érintett. Noha már korábban is csináltak nem egy ilyen akciót, mindig vannak olyanok, akiket rajtakapnak valamilyen szabálytalanságon. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ittas vezetőt is fogtak

A kétnapos ellenőrzés során egy gépkocsivezetőt elfogtak, mert eltiltás hatálya alatt vezetett, egy személyt pedig előállítottak ittas vezetés miatt. Összesen harmincegy helyszíni bírságot alkalmaztak, tizenkilenc esetben buszsávban közlekedés miatt, tizenkét alkalommal többek közt záróvonal átlépés, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata és lejárt műszaki miatt, egy járművezető pedig zavarta a forgalmat. Valaki pedig azért kapott közigazgatási bírságot, mert áthajtott a piroson.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Több kerületet érintett az ellenőrzés

A budai oldalon nem maradtak ki az olyan forgalmas helyszínek, mint a Szépvölgyi út, a Szilágyi Erzsébet fasor, a Hegyalja utca, de a Budaörsi út, vagy éppen a Kútvölgyi út sem kerülte el a figyelmüket. Pesten a belvárosi helyszínek mellett (Bajcsy Zsilinszky út – Nyugati tér, Izabella utca, Szondi utca, Vörösmarty utca) jutott rendőr a Nagykőrösi útra, vagy az M5-ös autópálya bevezető szakaszára).

Lesz még ilyen

A jelek szerint a buszsávokkal kapcsolatos szabálytalanságok nagy méreteket ölthetnek, ugyanis a rendőrség hozzáteszi, hogy a jövőben is tartanak majd hasonló razziákat.

Drónnal is figyelnek

Ugyan a mostani közlés nem tér ki arra, milyen módszerrel szűrték ki a szabálytalankodókat, azonban a legtöbb helyen már a levegőből figyelik a KRESZ-re fittyet hányó autósokat. Mint itt a Kékvillogón is beszámoltunk róla, október 18-án egy ilyen ellenőrzés volt Budapest egyik legforgalmasabb kereszteződésében.

Volt minden, mint a búcsúban

Másfél óra alatt harminc intézkedésre volt szükség: tizennégyen azért kaptak helyszíni bírságot kapott, mert az útburkolati jelet figyelmen kívül hagyva kanyarodtak az egyenesen haladó sávból, két ember ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek.

A buszsávot is látta a drón

Tizenketten a buszsáv szabálytalan használata miatt részesültek helyszíni bírságban, egy járművezető közigazgatási bírságot kapott, mert a tilos jelzésen hajtott át, egy embert pedig engedély nélküli vezetés miatt előállítottak.

Még az is látszik, ha valaki nem kapcsolja be a biztonsági övet

A drónos ellenőrzéseken leginkább az olyan balesetveszélyes magtartásokra koncentrálnak, mint a tilos jelzésen áthaladás, a kanyarodási és elsőbbségi szabályok megszegése, a kötelező haladási irány be nem tartása, a záróvonal átlépése, a buszsáv jogosulatlan igénybevétele vagy a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, de a levegőből az is jól látszik, ha valaki nem kapcsolja be a biztonsági övet.​

A rendőrség mindenkit a szabályok betartására kér

A szabálytalanság nagyban növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát, ezért a rendőrség kéri a járművezetőket, hogy tartsák be az előírásokat! Ősszel, illetve a tél közeledtével ráadásul egyre többet kell sötétben, szürkületben közlekedni, illetve gyakrabban lesz esős, ködös az idő.

Nem lehet elégszer elmondani

A járművezetőknek alkalmazkodniuk kell a változó útviszonyokhoz, látási viszonyokhoz. Ne csak akkor lassítsanak, ha látják, hogy közúti ellenőrzés, sebességmérés van! Legyenek mindig figyelmesek, tartsák be a sebességhatárokat, illetve ha szükséges, mert nem lehet jól látni, vagy csúszós az út, menjenek a megengedettnél lassabban! Ne előzzenek tilosban, illetve ha elsőbbséget kell adniuk, legyenek nagyon körültekintőek! A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Facebook.)