Szörnyű butaság miatt lett vége annak a farkas életének, aki egész Svájcból kutyagolt el Magyarországra. Egy fél világ figyelte összeszorult szívvel a sorsát, aminek aztán egy túlbuzgó vadász lövedéke vetett véget.

Ezek voltak az előzmények

Közel 700 kilométert barangolva jutott el Svájból Magyarországra az a nyomkövetővel ellátott farkas, akit a Wolf Switzerland Group facebook oldala csak M237-es egyedként azonosított. Nyilván nem nyílegyesen került hazánkba, több kitérőt is tett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Még a Dunát is átúszta

Az M237 jelű svájci farkas március 19-én hagyta el a Dunántúlt, március 20-án nappal már a Naszály túloldalán, a Lósi-patak völgyében lévő Farkas-bérci forrás környékén pihente ki a budapesti agglomeráció nyüzsgését és érte el Nógrádot – jelentette a Bükki Nemzeti Park, ahol végre képet is tudtak készíteni a nyugati életszínvonalnak hátat fordító állatról.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Szinte egy percet sem pihent

Azt nem tudjuk máshol mit csinált, de annyira megtetszett neki Magyarország, hogy szinte egy percet sem pihent. Heves vármegye után Nógrád felé vette az irányt. Olyan volt, mintha farkasok lakta területet keresett volna. Talán ezért is fordult aztán északkeleti irányba.

Éppen a rekordot döntött és a határokat feszegette

A farkas rekordja immáron hivatalosan is dokumentált: ez a farkas tette meg a legnagyobb távolságot Európában. Az ittigeni székhelyű, a vadvilággal foglalkozó KORA alapítvány információi szerint az M237-es a megtett 1927 kilométerével új csúcsot állított fel, és az útja még folytatódik, vagy legalábbis folytatódott volna.

Borsodig jutott, amikor jött Döbrögi

Tragikus véget ért a világrekorder farkas élete Borsodban. A svájci, jeladóval ellátott állat néhány napja belépett az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának működési területére, és lelőtte egy vadász.

Veszélyes kóbor kutyának nézte

Hidasnémetinél vetett véget a világjáró farkas életének egy túlbuzgó vadász. Valószínűleg ő is tudta mekkora hibát követett el, hiszen hallhatott a farkas vándorlásáról. Amikor a tetemhez ért, észrevette, hogy ez nem is kutya. A jeladóját pedig a Hernád folyóba dobta.

Így bukott le ostoba tette után

Nem elég, hogy elkövette ezt a borzasztó tettet, utána még dicsekedett is vele. Ennek pedig jó magyar szájhagyomány szerint gyorsan híre ment. Így aztán rövid időn belül kiderült, kiről is van szó. Amatőr vadász, akit innentől kezdve minden ilyen szervezet kiközösít. Arról nem is beszélve, hogy büntetőjogi felelősség is terheli.

Akár három évet is kaphat

A Magyar Nemzet cikke szerint egy nyíregyházi vadász lőhette ki a svájci, jeladós farkast. A vadásznál házkutatást tartottak, és több, természetkárosításra utaló bizonyítékot is találtak. A farkas engedély nélküli elejtése, károsítása, zavarása bűncselekmény, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Fokozottan védett és kiemelt közösségi faj

egy nyíregyházi vadász lőhette ki a svájci, jeladós farkast. A vadásznál házkutatást tartottak, és több, természetkárosításra utaló bizonyítékot is találtak. A farkas engedély nélküli elejtése, károsítása, zavarása bűncselekmény, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Soha többé nem vadászhat

A börtönbüntetés terhe mellett az elkövető örökre elveszítheti engedélyét, hogy fegyvert foghasson bármilyen élőlényre. „Amennyiben bizonyítást nyer, hogy az adott ügyben vadász volt a tettes, és fény derül a személyére, akkor a vadászkamara saját hatáskörben eljárva is megtesz minden szükséges intézkedést” – fogalmazott állásfoglalásában az Országos Magyar Vadászkamara.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a rekorder farkas. Fotó: Nógrádi Tájegység (BNPI)